Napi egó: hírek, díjak, interjú

Történt néhány szuper dolog az utóbbi hetekben, amelyek ugyan nem voltak titkosak, és van köztük olyasmi, amit már említettem máshol, de gondoltam, megírom őket a blogra is.

Az első, hogy mostantól az Ekultúrán is fognak megjelenni írásaim. Sőt, három már meg is jelent, de azok a próbacikkek voltak, ezért kivételesen visszafogtam magam, és itt, a blogon nem reklámoztam őket. Mostantól viszont már ott a nevem az impresszumban is, amire nagyon büszke vagyok, mert már jó ideje szerepelt a titkos álmaim között, hogy de jó lenne az Ekultúrára írni. Természetesen nem fogom a blogot sem elhanyagolni emiatt, egyrészt az Ekulton megjelenő írásokat ide is mindig fel fogom tenni kis késéssel, másrészt pedig a posztok nagy része továbbra is egyenesen ide készül majd.
 
A másik, hogy a héten én voltam a Freeblog Ismerd meg a könyvesbloggert! sorozatának interjúalanya. Örültem, amikor megkaptam a felkérést Lobótól, és bár némelyik kérdésre egyáltalán nem volt könnyű válaszolni, mégis nagyon élvezetes volt az interjú. Ha véletlenül még nem olvastátok, megtehetitek itt.
 
A harmadik pedig, hogy hatalmas díjesőben részesültem három könyves- illetve gasztrobloggertől is. Köszönöm aviatornak, Ádámnak és Memoirnak a díjat! Mivel ezt a díjat főleg kezdő bloggereknek kellene továbbadni, az én kedvenceim pedig korántsem kezdők, ezért most nem adom tovább senkinek.
Címkék: önreklám, egó