Ruxandra Cesereanu: Utóférfiak
Pável adta nekem ezt a könyvet, amikor legutóbb Budapesten jártam, és mire hazaértem, már végeztem is a kötetben szereplő férfiportrékkal, s csak a szerző utóirata volt hátra, meg az a 25 oldal, ahol arra a kérdésre válaszol néhány tucatnyi nő és férfi, hogy vajon mi a férfi.
Nem tudom, jól tettem-e, hogy ilyen gyorsan végigolvastam a könyvet. Az efféle rövidke írásokat tartalmazó köteteknél mindig kétségeim vannak az olvasás „helyes” módját illetően: vajon akkor bánok-e jól a könyvvel, ha minden egyes írást megpróbálok önmagában értelmezni és élvezni, és szünetet tartok két darab között, vagy akkor, ha a szokásos módon olvasok, mint a kisőrült, és hagyom, hogy az összes írás egyszerre hasson rám. A jó választ nem tudom, most mindenesetre az döntötte el a dolgot a második verzió javára, hogy a másik nálam lévő könyvhöz túl fáradtnak és túl vidámnak éreztem magam.
A kötet legnagyobb részét 109 férfiportré teszi ki. Ezekben a kb. 15-20 soros írásokban a szerző egy-egy (valódi vagy képzelt? fogalmam sincs) férfiismerősét írja le, általában nem túl kedvező és főként a testi jellemzőikre korlátozódó módon. Ilyesmiket ír például:
Giliszta egy férfi volt, tetőtől talpig: sovány és hosszú. Hiába volt okos. Szeme, mikor levette a szemüvegét, duzzadt volt, és undorító. (40.)
És:
Fényes gömb volt, rövidlátó, borzszemű férfi, aki kényezteti a nőket, még ha ezzel egy időben el is árulja őket. (37.)
És:
Akkora ádámcsutkája volt, mint egy púpos púpja. Abban a púpban bosszúvágyat és frusztrációt hordott. Felfújt csórécsiga, ocsmányságokkal tömött erszényű kenguru volt. (92.)
Az efféle leírásokból pedig kirajzolódik egy kép arról, hogy egy nő hányféleképpen viszonyulhat a férfiakhoz: a szerző sok férfi iránt csak undort érez; némelyiknek vonzza a hangja, de nem szeretne személyesen találkozni vele; mást pedig imád, annak ellenére, hogy az illető nem vesz tudomást a létezéséről.
Természetesen mind a jellemzések, mind a felvázolt férfi-nő viszonyok meglehetősen egyoldalúak: a szerző szinte kizárólag a szexuális vonzerő szempontjából elemzi és ábrázolja a férfiakat. Ahogy arra vargarockzsolt teljesen jogosan rávilágított a Molyon, ha valaki úgy írna a nőkről, ahogy Cesereanu ír a férfiakról, valószínűleg azonnal kitörne belőlem a felháborodott feminista, és vadul tiltakoznék a nők efféle leegyszerűsítése ellen. Így viszont egészen nyugodtan olvastam a könyvet, és annak ellenére, hogy a portrék valóban egysíkúak, nem tartom őket hamisnak: nagyon is el tudom képzelni, hogy bármely nő száz, véletlenszerűen kiválasztott férfiismerőse közül mindössze négyet-ötöt tartson szexuálisan vonzónak. (És természetesen azt is el tudom képzelni, hogy egy férfi hasonlóan viszonyuljon a nőismerőseihez, de azért nem szívesen olvasnék száz hasonló női portrét.)
Mellesleg ez a könyv legalább annyira szól a szerzőről / narrátorról, mint a felidézett férfiakról, és igen érdekes képet kaphatnánk az ő lelkivilágáról is, ha kigyűjtenénk azokat a szavakat, amelyeket a leggyakrabban használ a férfiak jellemzésére. Ezt én nem tettem meg, de ha olvassátok a könyvet, érdemes megfigyelni, hogy melyek a legtöbbször visszatérő szavak, mert azokból nemcsak az derül ki, hogy milyen férfiakra gerjed a narrátor, és milyenektől undorodik, hanem talán az is, hogy ő maga milyen.
