Abram De Swaan: A nyelvek társadalma - A globális nyelvrendszer
Abram De Swaan holland szociológus műve is olyan könyv, amelyet sosem olvastam volna el, ha nincs ez a blog, úgyhogy ez csak még egy ok arra, hogy miért jó blogot írni. Ez a könyv ugyanis igen érdekes, hasznos és felettébb gondolatébresztő olvasmánynak bizonyult.
A címének megfelelően a mű a világon használt nyelvek rendszeréről és hierarchiájáról szól; arról, hogy az egyes nyelvek hogyan emelkedtek fel, míg mások háttérbe szorultak; s arról, hogy miért és hogyan vált az angol a világ nagy részén használt és akár milliárdnyi embert összekötő, úgynevezett hipercentrális nyelvvé.
Abram De Swaan koncepciója szerint a nyelvek egy galaktikus modell szerint kapcsolódnak egymáshoz: az eldugott vidékeken vagy kis országokban használt periférikus nyelvek egy-egy centrális nyelvhez kapcsolódnak a kétnyelvű beszélők által, míg a centrális, regionális összekötő szerepet betöltő nyelvek a nagyobb földrajzi vagy politikai egységeket összekötő szupercentrális nyelvekhez kapcsolódnak. (A szupercentrális nyelvek pedig a hipercentrális angolhoz köthetők. Végső soron tehát a világ valamennyi beszélője összeköttetésben áll egymással az angol nyelv által, s ezt az egész rendszert a többnyelvű beszélők tartják össze.)
Az általános elmélet lefektetése után aztán konkrét példák következnek: a szerző számos volt gyarmati ország (pl. Dél-Afrika, Indonézia és India), illetve az Európia Unió nyelvhasználatát és nyelvpolitikáját elemzi abból a szempontból, hogy az adott országban vagy politikai alakulatban melyik nyelv emelkedett ki és vált a mindenki által elfogadott (még ha nem is mindenki által beszélt) presztízsnyelvvé, és melyik nyelv vált pusztán az informális társadalmi érintkezések eszközévé – s mindez miért.
Nem célom pár bekezdésben összefoglalni mindazt, amiről Abram De Swaan kétszáz oldalt ír, és a végkövetkeztetéseket sem akarom elárulni, úgyhogy a továbbiakban csak néhány érdekességet emelek ki.
Az egyik érdekesség az, hogy ha lehetőségük van választani, akkor mi alapján választanak a megtanulható nyelvek közül az emberek. A könyv egyik visszatérő fogalma a nyelvek Q értéke, azaz kommunikációs értéke – a fogalom lényegét megértettem, de a módot, ahogy ez az érték kiszámolható, már nem. A Q érték nagyjából az adott nyelv beszélőinek számából és a nyelv elterjedtségéből számolható ki, számomra bonyolultnak tűnő módon. Ami viszont érdekes, hogy a nyelvtanulók mindenféle számolgatás nélkül, ösztönösen érzik, hogy a számukra elérhető nyelvek közül melyiknek a legnagyobb a Q értéke, és hajlamosabbak lesznek azt a nyelvet tanulni.
Ahogy a szerző írja, nyelveket „fölfelé” tanul az ember, azaz olyan nyelvet választ, amellyel a saját kommunikációs esélyeit a leginkább megnövelheti, s igen ritka az, hogy pl. az egyik periférikus nyelv beszélője egy másik periférikus nyelvet akarjon megtanulni. Ez a gondolat számomra különösen aktuális, mivel (kevéssé logikus módon) épp pár hónappal ezelőtt adtam a fejem egy gyakorlati szempontból meglehetősen haszontalan, a könyv terminológiája szerint periférikusnak számító nyelv tanulására.
A másik, számomra hasonlóan jelentős téma, ami felbukkan a könyvben, az a nyelv és az egyén identitásának összefüggése. Elsősorban nem arról van itt szó, hogy a nyelv egyértelműen meghatározza az embert – a szerzővel egyetértésben pl. én sem hiszem, hogy vannak dolgok, amelyek csakis az anyanyelven fejezhetők ki –, hanem arról, hogy ha egy nyelv minden beszélője feladja a nyelvét, akkor az adott nyelven elérhető minden írásos (vagy az emberek emlékezetében őrzött) kulturális termék örökre elérhetetlenné válik, márpedig ezek a kultúrkincsek fontos identitásformáló erők lehetnek, és ha megfejthetetlenné válnak, az mindenképpen nagy veszteség.
Egyébként többek között az efféle – mintegy mellékes – témafelvetések miatt is jó ez a könyv: bár a mű meglehetősen gyakorlatias, közgazdasági szempontból tekint a nyelvekre (pl. a nyelveket úgy írja le mint hiperközösségi javakat), kitér az egyes nyelvek kulturális és társadalmi vonatkozásaira is, s akár még útmutatóul is szolgálhat az ügyben, hogy az Európai Unió polgáraként melyik nyelvet érdemes megtanulni.
További pozitívum, hogy (az én ex-bölcsészagyam számára kissé nehezen megemészthető képleteket és néhány közgazdaságtani fogalmat leszámítva) a könyv teljesen érthető nyelven íródott, és mindenféle nyelvészeti és szociológiai előképzettség nélkül is olvasható és élvezhető. Viszont van a szöveghez sok-sok jegyzet és egy hosszú bibliográfia is, úgyhogy a könyv a témába vágó további olvasmányokhoz is utat mutat.
A könyvet köszönöm a Typotex Kiadónak és Balagesh-nak.
