Nolik Antal: A lefagyasztott hadsereg
A mai poszt rendhagyó lesz, mivel nem én írtam, hanem Levéltáros, én csak kitettem úgy, ahogy kaptam. Köszönöm az írást.
Négy fiatal férfi utazásáról szól a könyv, a Don-kanyartól hazáig. A szerkezete szigorú, a szerkesztés hiányzik, az író nem író. Talán ezek a legfontosabb észrevételeim, és akkor a részletek.
Nagyon kedves könyvem A lefagyasztott hadsereg, mert egy blogger írta. Olyan blogger, akit ismerek, és aki megpróbálta megvalósítani minden blogger álmát, belépni az írók közé. Ez nem sikerült, de ez nem nagy baj (a saját nevemben mondom), mert mi kapunk egy olyan művet, ami könyvnek nem túl jó, de tele van érdekes és megdöbbentő részekkel, mint egy jó blog.
A négy főhős: Pista, a zsidó munkaszolgálatos zseni, vívóbajnok, gentleman és humoros (magamban őt nevezem Noliknak); Gábor, a hadnagy (mellesleg a másik vívóbajnok), az erkölcsi lángoszlop, a hajlíthatatlan jellem; Karesz, a vidéki iskolázatlan paraszt, a született zseni; és az Ismeretlen Katona, aki meg is hal a színre lépésekor.
Nolik kissé filmes szemmel mutatja be a három igazi főhőst: alszanak a kihűlt tábortűz körül, ráközelít az egyikre, annak megmozdul a szeme/szája, álmodik. És már az álomban, azaz a múltban járunk, pár fontos részletet tudunk meg az aktuális szereplőről. Háromszor ugyanúgy.
Nolik Antal (álnév) számára fontos mind a négy (három) figura, kötődik hozzájuk, szereti őket, valószínűleg mindegyikben van belőle – vagy valamelyik rokonából – egy kicsi. És ez nem is lenne baj, az író szeresse a karaktereit, de a szeretet nem torzíthatja el a szemét. Nem élő emberek a főszereplők, az egész regényen ez érződik, nem konzisztens itt semmi. Néha úgy beszélnek, mint egy mai ember, néha úgy, mint egy korabeli (tájszólással), de mindig sokat és nem életszerűen. Rómeó és Júlia beszélgetései sem életszerűek, de itt a dagályosság és a tökéletességre való kínos törekvés érződik, nem pedig a mondanivalóhoz kapcsolódó karakterépítés. Minden mondat maga a tökély akar lenni, és minden gondolatba három másikat bele kell zsúfolni, és végigvinni a szálat, mert ettől lesz irodalmi. Hát nem, a közhely, hogy a kevesebb néha több, itt látszik igazán. Nem kellene felesleges kitérőket téve olyan történeteket elbeszélni, amiknek semmi szerepük a regény későbbi részeiben, és a karakter fejlődéséhez se adnak semmit hozzá. Egy párbeszéd pedig nem attól lesz párbeszéd, hogy a szereplők hosszan kifejtik gondolataikat mindenről akadémikus modorban – Szabad György körmondatait is lekörözve –, hanem attól, hogy az emberek beszélgetnek egymással a kinyilatkozás helyett. A bevonulás előtt, a fronton, vagy éppen menekülve a hátország felé elképzelhetetlen, hogy hosszú körmondatokban – frappánsan, intelligensen és hosszan – gondolatot cseréljenek a szereplők.
Írtam tovább még hasonló stílusban az ismertetőmet, közben meg olvastam a könyvet, és valahol a kétharmad tájékán megváltoztak az érzéseim. Addig csak a szerkesztési hibákat láttam, az erőltetett dialógusokat és a mesterkélt figurákat, de itt elkaptam a részleteket, és innentől más szemmel olvastam a könyvet.
Noliknak nagyon fontos a nemzetiségi lét, Szerbiában magyarnak lenni, Magyarországon idegennek, és vannak túlfűtött kiszólások a pár évvel ezelőtti sikertelen népszavazáshoz is. Nem véletlenül, hiszen az etnikai tisztogatásokkal kezdett minden új hatalom, mikor a magyarok, mikor a szerbek, éppen ki került hatalomra. Nekem sok új infót adott a könyv erről.
Apró morzsákat kapunk az akkori és mostani nemzetiségi életről, érdekes dolgok egymás után, kitöltve némi regényszerű valamivel. Húzni kellett volna szinte minden párbeszédből, minden mondatból, és néha fejezeteket is. Nem lehet minden mondattól elvárni azt, hogy maga legyen a tökéletes regénymondat. Mintha egy étteremben ennénk, és minden fogás a főfogás akarna lenni. Van szerepe az előételnek, a levesnek és a desszertnek is, de itt minden egyes mondat a főfogás, teljes, mindent átfogó és tökéletes. A kevesebb néha több, ismét csak.
A regény vége után jön a meglepetés, kibújik a blogger a regényíróból. Kis magyarázat az utalásokra (szerintem feleslegesen), kis mentegetőzés a mások műveiből való ollózások miatt, és a végén két kritika, egy pozitív és egy negatív. A negatív kritika közzététele miatt még Gyurcsók, Szalacsi és Uhrin Benedek szerepeltetését is megbocsátom Noliknak, bár nem könnyen. Igazi fikázó hozzászólás – komment –, egy olyan embertől, aki elolvasta a regényt és azok idegesítették fel, amik minden olvasót idegesítenek, engem is. De nekem tetszik, netes keménykedés, frappáns és sértő.
Örülök, hogy elolvastam, kicsit magammal szembesít, húzok is pár mondatot az ismertetőmből.
