Vlagyimir Jakovlevics Propp: A mese morfológiája
Gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy meglehetősen érdekel a narratológia meg az irodalomelmélet általában, megtettem már elégszer. Mindenesetre úgy éreztem, itt az ideje, hogy elolvassam végre Propp könyvét, amelyet a formalizmus / strukturalizmus egyik alapműveként tartanak számon. A strukturalizmus egyébként sosem tartozott a kedvenc irodalomelméleti irányzataim közé, s most Propp hatására arra is rájöttem, hogy miért – de erről egy kicsit később. Mielőtt belefognék a könyv ismertetésébe, előre szólok, hogy mivel nem regényről van szó, gátlástalanul spoilerezek majd.
A Mese morfológiája az orosz varázsmesék szerkezetét tárja fel és írja le részletesen. Propp az Afanaszjev-féle mesegyűjtemény 100 meséjét vizsgálta, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy minden varázsmese egyetlen sémára épül. A konkrét szereplők ugyan változatosak lehetnek, de a cselekedeteik (a funkciók) azonosak. Propp elemzése szerint a tipikus varázsmese 31 funkcióból épül fel, amelyek egy bizonyos logikus sorrendben követik egymást, s bár nem minden mese tartalmazza szükségképpen valamennyi funkciót, az adott mesében jelenlévő funkciók mindig a felvázolt sorrendben jelennek meg.
Nem megyek bele a funkciók részletes elemzésébe, csak felsorolok néhány példát: Propp szerint a varázsmesék jellemző kezdő mozzanata az, hogy a család valamely tagja eltávozik hazulról, s a későbbi hős magára marad. Később a hős ráébred, hogy valami hiányzik neki (az eltávozott családtag, egy menyasszony vagy egy csodás tárgy) és keresőútra indul. Az út során aztán különféle próbákat kell kiállnia, segítőtársakat kap, megküzd az ellenféllel, végül pedig többnyire egy nehéz feladatot kell teljesítenie, hogy elnyerje az áhított menyasszonyt vagy tárgyat.
Propp nem elégszik meg a funkciók puszta felsorolásával, hanem részletesen ki is fejti őket, és a legtöbb funkciót számos alpontra bontja. A 15-ös számú, „térbeli helyváltoztatás két birodalom között; kalauzolás” elnevezésű funkciónak pl. hat alpontja van aszerint, hogy a hős milyen módon vagy közlekedési eszközzel jut el a „másik birodalomba”, ahol a keresése tárgya általában található.
A szerző tehát igen alapos, a vizsgált meséket valóban a legapróbb elemeire bontja, mindent elnevez, mindent beépít a rendszerébe, és látszólag minden tökéletesen illik is a sémába. Ha pedig valami mégis kilóg a sorból, Propp azt is elintézi néhány mondattal. A mese szereplőinek funkcióiról szóló fejezet végén például ezt írja:
Meg kell jegyeznünk, hogy a mesehősök bizonyos cselekvései nem sorolhatók be egyetlen fenti típusba sem. Ilyen eset nagyon kevés akad. Ezek vagy olyan formák, amelyeket nem lehet megérteni összehasonlító anyag nélkül, vagy olyanok, melyek más meseosztályokból (anekdotikus mesék, legendák stb.) kerültek át. Ezeket homályos elemeknek nevezzük, és N-nel jelöljük. (Osiris Kiadó, 2005. 64. o.)
Egyszerű módja ez annak, hogy megszabaduljunk a nemkívánatos elemektől, nemde? Na de félre a szarkazmussal. Az efféle gyengeségek ellenére tagadhatatlan, hogy a Mese morfológiája roppant érdekes jelenségekre világít rá és igen hasznos olvasmány. A funkciók részletezésén és sémába illesztésén kívül például az is kiderül, hogy a mesékben számos funkció párt alkot (tilalom és a megszegése; üldözés és megmenekülés stb.), illetve megtudjuk azt is, hogy a varázsmese 7 szereplőtípust mozgat (hős, álhős, adományozó stb.), a korábban felvázolt funkciók pedig korántsem véletlenszerűen oszlanak meg a karakterek között.
A tudományos téma ellenére egyébként a Mese morfológiája meglepően könnyen olvasható. A könyv nyelvezete szinte teljesen hétköznapi, Propp pedig rendesen megmagyarázza a bevezetett új fogalmakat. A könyv olvasmányossága különösen akkor tűnt fel, amikor elolvastam J. M. Meletyenszkij „A mese strukturális-tipológiai kutatása” című cikkét, amely a kötet függelékében található, s amely többek között Propp művének külföldi fogadtatásáról, Claude Lévi-Strauss mitológia kutatásairól, illetve ezek Propp-pal való kapcsolatáról szól, s nem mellesleg hemzseg a szakszavaktól.
A fentiekből talán nem egyértelmű, de minden elismerésem Proppé, hiszen nagy és hasznos munkát végzett – bár úgy gondolom, 100 mese elemzése talán kevés egy igazán pontos modell felállításához, főleg úgy, hogy Propp, a séma helyességét bizonyítandó, hajlamos figyelmen kívül hagyni a normától eltérő elemeket.
A formalizmus viszont most sem került közelebb hozzám: tényleg érdekes játék darabokra szedni mindent, s aztán örülni a felfedezésnek, hogy minden mű véges számú darabkából épül fel, amelyeknek véges számú kombinációja lehetséges, s így minden leírható képletekkel, csak ezzel szerintem menet közben valahol elvész az irodalom lényege.
