Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Tizenéves korom első felében rengeteg Rejtő-regényt olvastam, és van a szerzőnek jó néhány könyve, amelyeket azóta is szívesen újraolvasok egy-egy ráérős délutánon, amikor semmi megerőltetőhöz nem érzek kedvet. A Szőke ciklon az egyik kedvenc Rejtő-könyvem, s most ismét újraolvastam – még szerencse, hogy olyan az agyam, mint a szita, és pár év elteltével mindent úgy tudok olvasni, mintha akkor látnám először.
Akárcsak a Hívj be!, ez is nyaralásra való könyv, azzal az óriási különbséggel, hogy a Szőke ciklon nem próbálja azt sugallni, hogy feneketlen mélységek, komoly társadalomkritika vagy életszerű alakok rejtőznek benne, s így igazán élvezetes olvasmány marad – számomra mindenesetre ez a tökéletes szórakoztató regények egyike.
A történetet biztosan mindenki ismeri, de a hozzám hasonló feledékeny olvasók kedvéért írok róla pár sort. A főhős, vagyis a szőke ciklon maga nem más, mint az ifjú angol lány, Evelyn Weston, aki egy egymillió fontot érő gyémántot örököl családja régi ismerősétől, a börtönben elhalálozott Jim Hogantől. A gyémánt egy Buddha-szobor belsejében rejtőzik, s így Evelyn dolga mindössze annyi, hogy megkeresse a szobrot, amelyet sok évvel korábban eladtak valakinek. Az örökséget természetesen mások is próbálják megszerezni: egy volt börtöntöltelék, valamint Evelyn szomszédja, Eddy Rancing, aki a lány szívét szeretné meghódítani az értékes gyémánttal. Az események több szálon futnak, és számos bonyodalommal, félreértéssel és véletlen egybeeséssel tarkítottak, a regény végén pedig a Buddha-szobor megszerzése szinte már lényegtelennek tűnik az egyéb bonyodalmak feloldása mellett.
A Szőke ciklon legfőbb érdeme a rendkívül sodró és magával ragadó cselekmény, s a lendületességet persze az is fokozza, hogy az egész történet arról szól, hogy mindenki valaminek vagy valakinek a nyomában lohol. Ennek a felfokozott iramnak köszönhetően hőseink mindössze 200 oldalon eljutnak Londonból Párizson át Marokkóba és vissza, s egyikük közben még némi kitérőt is tesz a festői svájci városkában, Mügli am Seeben.
A regény hőseire nem lehet ráfogni, hogy ők lennének a világirodalom legárnyaltabb, legpontosabban megrajzolt karakterei, de Rejtő pont annyi információt közöl róluk, amennyi nekem elég ahhoz, hogy szívesen kövessem őket valószerűtlen kalandjaik során. A bölcsész végzettségű, rendkívül gyakorlatiatlan Evelyn, aki mellesleg régi francia balladák angolra fordításából igyekszik megélni, például kimondottan szimpatikus nekem, és úgy érzem, minden lényegeset tudok róla, ami a regény élvezetéhez szükséges.
Nem tudom, nem túlmagyarázás-e, de ami még igen érdekes a regényben (meg úgy általában Rejtő könyveiben), az az egyszerű értékek és életbölcsességek megjelenése. A sok csalás és fondorlat ellenére is nyilvánvaló, hogy Rejtő pozitív hősei becsületes, igazságos és önfeláldozásra is képes alakok, akik számára az olyan kevéssé divatos fogalmak, mint pl. a tisztesség még jelentenek valamit, s akik akár a saját céljaikról is hajlandóak lemondani egy másik ember becsülete érdekében.
Ez a regény is tekinthető a jó és a rossz összecsapásának, és nem kétséges, hogy melyik oldal győzedelmeskedik, mert a történet hátterében meghúzódó tragikus események ellenére a Szőke ciklon egy kedves, szórakoztató, szeleburdi regény, amelyben igazából semmi rossz nem történhet – vagy legalábbis semmi olyan, amin ne lehetne könnyen segíteni.
