Yann Martel: Pi élete - Life of Pi
Néhány héttel ezelőtt akadt meg a szemem ezen a regényen a Bookstation újdonságai között, nem tudom, mi keltette fel az érdeklődésemet, mert alapvetően nem vagyok sem az állatos, sem a vallásos könyvek barátja, és igazából semmit nem tudtam erről a könyvről vagy a szerzőjéről – bár azóta nyilvánvalóvá vált számomra, hogy eléggé (el)ismert és széles körben szeretett regényről van szó. Mindenesetre utánanéztem kicsit, olvastam sok-sok pozitív értékelést a Molyon, és olyan kíváncsi lettem, hogy muszáj volt gyorsan megszereznem a regényt, és jó pár régóta várakozó könyvet háttérbe szorítva minél hamarabb elolvasni.
Végül sajnos csalódtam egy kicsit, valószínűleg a felfokozott várakozásnak és a hatalmas elvárásaimnak köszönhetően. Pedig a regény első része még minden kívánalmamnak megfelelt: volt benne többrétegű narráció, különböző idősíkok között való ugrálás, sok-sok filozofálgatás, és egy rendkívül szimpatikus főszereplő, Pi.
A regény úgy indul, hogy a narrátor, egy kanadai író Indiába utazik, ahol egy öregember mesél neki Pi Patel különös történetéről: arról, hogy a 16 éves fiú hogyan élt túl egy hajótörést a Csendes-óceán közepén egy bengáli tigris és néhány más állat társaságában, majd több, mint 200 napnyi embert próbáló viszontagság után hogyan ért partot Mexikóban. Az öregember biztatja az írót, hogy Kanadába visszatérve keresse fel Pit, aki már felnőtt férfi, és kérje meg őt, hogy mesélje el a teljes történetet, mert állítása szerint ez olyan mese, amelytől a leghitetlenebb ember is hinni kezd istenben.
Az író megfogadja a tanácsot, és felveszi a kapcsolatot Pi Patellel, aki beleegyezik abba, hogy megosztja az íróval a történetét, s innentől kezdve már jórészt Pi elbeszélését olvashatjuk, néhány rövidke fejezetet leszámítva, amelyekben az író-narrátor mesél arról, hogy milyennek látja Pit és a családját.
A könyv első részében oda-vissza ugrálunk a jelenkori Kanada és a kb. 25 évvel ezelőtti India között, és megismerjük Pi gyerekkorát, valamint az állatokhoz és a vallásokhoz fűződő viszonyának eredetét. Pi apja ugyanis állatkert-tulajdonos, s így a fiú már kiskorától fogva megtanul együtt élni az állatokkal és tiszteletben tartani a szokásaikat. Az állatok mellett a vallás a másik meghatározó tényező Pi életében: a fiú és családja alapvetően hinduk, ám tizenéves korában Pi felfedezi magának a kereszténység és a muszlim vallás szépségeit is, és egyszerre három vallást is gyakorol. A könyvnek ez a része egyszerre szórakoztató és filozofikus, nekem nagyon tetszettek Pi elmélkedései az állatkertvezetés nehézségeiről, az állatok igényeiről, vagy arról, hogy az emberek mennyire helytelenül teszik, amikor emberi tulajdonságokkal ruházzák fel az állatokat. És ugyanennyire élveztem a vallási témájú fejtegetéseket is a hit fontosságáról vagy éppen arról, hogy az embernek szabad kételkednie, de nem érdemes az örök kételkedést életfilozófiává tennie.
A könyv első része azzal ér véget, hogy Pi családja elhatározza, hogy felszámolják az állatkertet és kivándorolnak Kanadába. A második rész pedig rögtön azzal nyit, hogy a hajó, amelyen a család utazik, elsüllyed, s egyedül Pi éli túl a tragédiát néhány állat társaságában. Innentől kezdve a regény egy válogatott nehézségekkel és mágikus elemekkel megtűzdelt hajótörött-történet, amelynek a részleteibe nem megyek bele, mert elolvasva sokkal érdekesebb annál, mintha néhány mondatban összefoglalom. Pi mentőcsónakja hosszas utazás után végül partot ér, a legyengült fiú pedig egy mexikói kórházban lábadozva két kételkedő japán úriemberrel osztja meg a történetét, amely ekkor visszamenőleg hirtelen egész már megvilágításba kerül. Vagy kerülhet. Ha éppen úgy szeretnénk értelmezni. Mindenesetre ahogy múlik az idő tegnap este óta, mióta befejeztem a könyvet, egyre cselesebbnek és sokrétűbbnek érzem a befejezést, és nem zárom ki, hogy egyszer majd újraolvasom a regényt, hogy ne csak visszamenőleg, hanem már menet közben is többféleképpen tudjam értelmezni az eseményeket.
Tulajdonképpen nagyon jó olvasmány volt a Pi élete, egyszerre volt felemelő, tragikus, vicces, szellemes és drámai, tehát egy csöppet sem bántam meg, hogy elolvastam. Csak éppen nem kezdtem el ettől a történettől hinni istenben. Ami végül is nem nagy baj, mindössze annyi történt, hogy a könyv egy kicsivel többet ígért, mint amennyit nekem adni tudott. És persze lehet, hogy ez nem a könyv hibája.
