Donna Tartt regényének egyetemista hősei az ókori görög kultúra bűvöletében élnek – görögül tanulnak, görögül olvasnak, és görögül filozofálnak. S bár ez így elsőre talán nem hangzik túl izgalmasan, hamarosan érdekesebbé válik a dolog – a saját kiválasztottságuk és sérthetetlenségük biztos tudatában leledző ifjaknak ugyanis a fejükbe száll a sok görögség, és elhatározzák, hogy a kevéske régi forrásra alapozva megpróbálnak megszervezni egy igazi ókori orgiát-szertartást – amelynek a fő célja az, hogy legalább egy rövid időre ledobják az én terhét, és teljesen szabadok legyenek.

Az éntől való megszabadulás éjszakája azonban rossz véget ér – a fiatalok önkívületi állapotban mintegy véletlenül meggyilkolnak egy férfit. Az rögtön az elején kiderül, hogy az első gyilkosságot hamarosan egy második követi: az egyre bizalmatlanabb, egyre paranoiásabb társaság önjelölt vezére, Henry úgy dönt, hogy muszáj megszabadulniuk a társaság legharsányabb, legingatagabb tagjától, a bumfordi Bunnytól, mert félő, hogy a fiú mindannyiukat elárulja.

A gyilkosság ténye tehát adott, a tettesek is ismertek – úgyhogy a kérdés inkább az, hogy hogyan jut el egy csapat egyetemista odáig, hogy hidegvérrel megöljön valakit, meg az, hogy mi történik a gyilkosság után, és hogy hogyan hullik darabjaira a hajdan látszólag oly összetartó, oly különleges egységet alkotó társaság. És Donna Tartt elég jól ír ahhoz, hogy mindezt érdekessé tegye. A regény hangulata – ez a nyomasztó, világtól elzárt és elzárkózó „egyetemi” atmoszféra – például elképesztően erős, és a lélekboncolgatás meg játszmázás, ami 600 oldalon keresztül zajlik, félelmetesen valóságosnak és hitelesnek tűnik.

Szóval olvasni jó volt ezt a könyvet, szerettem, hogy sokat tudtam rajta gondolkodni, és amíg tartott, sokat tudtam róla beszélni (sokkal többet, mint írni) – de amikor vége lett, mégis hiányérzetem volt. Nem sok minden hiányzott, csak pont az a rejtélyes valami, amitől tényleg eldobom az agyam – pedig én is csak azt akarom – kicsit kevésbé drasztikus módon –, amit ezek a kölkök itt a könyvben, akik régi rítusokat felidézve csak azt kívánják, hogy egy kicsit hadd szabaduljanak meg önmaguktól, ki önmagukból.