Ferdinand Bordewijk: Karakter

Legalább tíz éve, hogy láttam a regényből készült filmet, s már akkor elhatároztam, hogy egyszer szeretném megismerni az eredeti művet. Mostanra ugyan nem sok emlékem maradt a filmből, csak valami különleges hangulat rémlett halványan, de amikor megláttam, hogy megjelent magyarul a regény, rögtön tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Ám a könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, s ennek okait természetesen nem tartom titokban.

A Könyvesblogon elég részletes cselekményleírás olvasható, úgyhogy én ezúttal is csak néhány mondatra szorítkozok: a regény az 1920-as és 30-as években játszódik Rotterdamban, a főhős pedig a házasságon kívül született Jacob Willem Katadreuffe, kinek apja a város rettegett végrehajtója, Dreverhaven, anyja pedig a konok cselédlány, Joba, aki nem hajlandó feleségül menni gyereke apjához. A cselekmény Katadreuffe életútját követi végig szegényes körülmények között töltött gyerekkorától kezdve a társadalmi elismertségig, amelyet ő inkább csak mérföldkőnek tekint, semmiképpen sem végcélnak. A fiút útja során az anyja és az apja hol segíti, hol akadályozza, mindenesetre a regény egyik leghangsúlyosabb szála Katadreuffe ellentmondásokkal teli kapcsolata a szüleivel.
 
A történet és a korszak ellen semmi kifogásom nincs, az én legnagyobb bajom a regénnyel az, hogy egyetlen karakterhez sem tudtam bármiféle érzelemmel viszonyulni. Természetesen elolvastam a regény fülszövegét, előszavát és utószavát is, és tisztában vagyok vele, hogy Bordewijk a holland irodalom „új tárgyiasság” elnevezésű irányzatának képviselője, de attól, hogy kategóriába soroltam valamit, még nem szerettem meg, így hát annak ellenére, hogy az eszemmel tudom, mitől jó és hatásos a szerző prózája, még nem tudott megérinteni. Nekem ez a regény túl rideg, túl száraz és túl sivár volt, s a vége felé már úgy éreztem, mintha egy nem túlzottan érdekes vagy informatív tankönyvet olvasnék.
 
Bordewijk írásmódjával kapcsolatban sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ő szándékosan írt-e gyakran teljesen értelmetlenül, én vagyok-e túl földhözragadt ahhoz, hogy megértsem az ellentmondásos, nyelvtani szabályoknak fittyet hányó mondatait, avagy a fordítás a hibás. Nem tudok hollandul, úgyhogy nem mehetek biztosra, de találtam itt egy írást, amelynek szerzője remélhetőleg nálam jobban ismeri a holland nyelvet, s ő is azt állítja, hogy a fordítás hagy némi kívánnivalót maga után, én meg a saját tapasztalataim alapján hiszek neki, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a fordítás sokat ront a regényen.
 
A stílust és egyáltalán az egymást követő mondatokat illetően egyébként nagyon furcsa és nyugtalanító volt számomra az, hogy két egymás utáni (tag)mondat tartalma gyakran kioltotta egymást. Egy példa: amikor Katadreuffe először érkezik az ügyvédi iroda elé, ahol később dolgozni fog, ezt olvashatjuk:
 
Az a pillanat, amikor a ház homlokzata előtt a rakparton olyan mélyen magába szállt, felemésztette minden erejét. Mégis maradt energiája. Amikor a szoba előtt állt, hihetetlen akaraterővel sikerült mindent elrendeznie magában, ami látogatásával nem függött össze.
 
És számos hasonlóval találkozhatunk a regényben. Katadreuffe az egyik mondatban még szenvedélyes természet, a következőben pedig hideg, mint az anyja, stb. Az efféle jellemzésfoszlányok miatt nekem nehéz Katadreuffére karakterként tekinteni. Ő csak szeretne önálló karakterré válni, de a történet során muszáj mindig valaki máséhoz hasonlítani a jellemét, mert sajátja (még?) nincsen. És őszintén szólva a regény végéhez közeledve engem már egyáltalán nem érdekelt, hogy lesz-e neki valaha. Csak szerettem volna befejezni a könyvet és belefogni valami emberibb olvasmányba.