Szokás szerint megint nem azon gondolkodtam legtöbbet e könyvet olvasva, amin kellett volna (mármint a konkrét témáján – hogy milyen az egy apa szemszögéből, amikor a szuperokos, csudás és fantasztikus fia hirtelen [?] drogfüggő lesz, majd évekig a rehab-józanság-visszaesés útjait járja), hanem…

Cinikus kamaszként én is utáltam, naná, ezt az áradó érzelmességet, ezt a rinyát, ezt a végzetességet, ezt a mániát, ezt, hogy ennek a Werther srácnak az élet minden vagy semmi, és nem kellenek neki félmegoldások meg kompromisszumok. Örülök, hogy azóta már sokkal kevésbé vagyok cinikus. És bár…