A könyv hátsó borítóján Shirley Jackson férjét idézik, aki valami olyasmit mond, hogy az írónő művei a bomlásról, az őrületről, az elidegenedésről, a rettegésről szólnak, és ez igaz is, de azért én még gondolkodtam egy kicsit azon, hogy mi a közös ezekben a novellákban (amelyek amúgy a felszínen, a történeteket illetően elég sokfélék), és arra jutottam, hogy ami mindegyikben megvan, az a nem-értés érzete, és ebből fakad az összes fent említett dolog. A nem-értés mindenféle dolgokkal kapcsolatban felbukkanhat, mindig váratlanul jön, és mindig nagyon ijesztő. Mondok pár példát a könyvből a nem-értésre.

A Sóbálvány c. novellában a házaspár néhány hetes nyaralásra érkezik New Yorkba, s azt gondolják, mennyi izgalomban, érdekességben, életre szóló élményben lesz majd részük – de aztán az idő kifolyik a kezük közül, fogalmuk sincs, nem értik, hogyan és miért. A férj nem is igen gondolkodik ezen, de a feleség számára a végén csak a pánik marad: az idő eltelt, ő pedig egy félelmetes, hatalmas, idegen városban van, ami minden pillanatban összeomlani látszik körülötte, és esély sincs rá, hogy valaha megismerje és otthonosan járkáljon benne.

Az Eszmecsere c., igen rövid novellában a főszereplő csak annyit szeretne, hogy valaki magyarázza meg neki, egyszerű szavakkal, hogy ugyan mi a franc van a világban, és mi végre minden, de az orvos, akit felkeres, s akitől a magyarázatot várja, csak egy halom nyolc szótagú, érthetetlen szót vág a képébe, amelyek persze biztosan szépen leírják a világot, már annak, aki ismeri ezeket a szavakat, csak épp a nő általános, rettegést és pánikot szülő nem-értését nem oszlatják el.

A világ idegensége és érthetetlensége (sőt: ellenségessége) amúgy az egyik leggyakrabban felbukkanó téma: erről szól a Sorsolás c. novella is, amelyben a szereplők olyan rituálék-szokások kényszerű részesei, amelyeket már senki sem ért, mégis mindenki követi őket; vagy ugyanez másképpen a Nyaralók c. novella, amelyben a minden nyarat a tóparti házukban töltő idős házaspár elhatározza, hogy most az egyszer csinálnak valami nem szokványosat, és pár héttel tovább maradnak a nyaralóban, ám a világ, a még csak nem is csupán közönyös, hanem ellenséges, ártó szándékú mások szépen ellehetetlenítik a tervüket, mert nem szokás tovább a tóparton maradni.

Aztán vannak olyan történetek is, amelyekben az tűnik hirtelen ismeretlennek/érthetetlennek, ami/aki eddig nagyon is ismerős volt (mint a Szép idegen c. novellában, ahol a feleségnek az a gondolata/érzése támad, hogy az üzleti útról hazaérkező férje valójában nem is a férje, hanem egy vonzó idegen, aki magára öltötte a férfi szerepét), vagy amelyekben a szereplő saját magától távolodik el, magát érzékeli idegennek (mint a Fog c. novellában, amelyben a főszereplőnek fáj a foga, s bár eleinte még próbál valamiféle kapcsolatban maradni a külvilággal, pl. azon aggódik, ki fog gondoskodni a gyerekről és mit fog enni a férj, amíg ő távol van a fogát kezeltetni, egy idő után ez mind értelmét veszti, mert nemhogy a férj és a gyerek, de ő maga sem létezik már a saját maga számára a fizikai fájdalom miatt, ami miatt mindent hallucinációként érzékel).

Azt hiszem, ennyi elég a könyv hangulatának érzékeltetéséhez; az összes novella ilyen – mélységesen nyugtalanító, ijesztő és sokszor nagyon elkeserítő. És Shirley Jackson nem játszik rá erre, nem érzem, hogy túlozna – pont azért olyan félelmetes, mert amiről ír, az sokszor nagyon ismerős.