Samuel Butler: Minden testnek útja - The Way of All Flesh
Samuel Butler angol író önéletrajzi ihletésű regénye 1873 és 1884 között íródott, de csak 1903-ban, a szerző halála után jelent meg, mivel Butler túlságosan merésznek és felkavarónak tartotta a művet ahhoz, hogy még életében ki merje adni. Bár azóta eltelt száz év, és már nem olyan egyszerű felháborítani az olvasóközönséget, ez a döntés még most is érthetőnek tűnik: Butler tiszteletlen hangvétele és némely megnyilvánulása még most is alkalmas lehet az érzékenyebb lelkületű, elsősorban vallásos olvasók nemtetszésének kiváltására.
Tagadhatatlan, hogy Butler regénye próbára teszi a mai olvasó türelmét, hiszen száz oldalt el kell olvasni pusztán azért, hogy eljussunk a főhős megszületéséig s a „valódi” történet kezdetéig, ám a Minden testnek útja megéri a fáradságot. Annak ellenére ugyanis, hogy a formáját és az elbeszélésmódját tekintve a mű jellegzetesen 19. századi (emiatt kissé idejétmúlt és néhol nehézkes), a szellemisége igen modern – a megjelenése idején pedig bizonyára egyenesen radikálisnak számított.
A regény a hagyománytisztelő és vallásos családból származó Ernest Pontifex életének, tévelygéseinek, útkeresésének és magára találásának történetét meséli el. Ernest fukar és ostoba lelkész apa és idealista, önáltató anya gyermekeként látja meg a napvilágot, s szülei vallási mániájának és kegyetlen nevelési módszereinek eredményeképpen jóformán előbb tanul meg imádkozni, mint beszélni, és bár járni még nem tud, azt már tudja, hogy hogyan térdeljen le az imához. A szeretetet és szülői támogatást egyaránt nélkülöző gyerekkor után nem csoda, hogy Ernest meggyűlöli mind a szüleit, mind a vallását. Ám mivel a neveltetése eredményeképpen állandó kisebbrendűségi érzés gyötri, sokáig nem mer szembefordulni velük, és jó ideig vakon halad előre a számára kijelölt úton: azaz készül a lelkészi pályára, bár az érdeklődése egészen másfelé húzza.
Mivel Ernest gyerek- és ifjúkorát oly erősen meghatározta szülei vallásossága és a családi elvárások, érthető, hogy felnőtté válásának és önállósodásának legfőbb kérdései is a vallás és a családi örökség köré csoportosulnak. Ahogy Ernest fokozatosan magára talál és lassanként ráébred, hogy mihez szeretne kezdeni az életben, úgy válik egyre kritikusabbá az anglikán egyházzal, a számára kijelölt karrierúttal, a viktoriánus képmutatással és a ráhagyományozott családi értékekkel szemben: Ernest mindent megkérdőjelez, és mindenféle módon megpróbál szakítani a rákényszerített szokásokkal, feladatokkal és értékekkel.
Ami igazán érdekessé teszi a könyvet, az az, hogy Ernest története nem pusztán valamiféle dickensi dráma, amelyben a hős a szörnyű gyerekkor után igyekszik normális életet élni és a társadalom hasznos tagjává válni. Ernestet a legkevésbé sem érdekli a társadalom, ő mindössze a saját nyugalmát és jólétét keresi, eközben pedig néha öntudatlan, néha szándékos tiszteletlenséggel nyilvánul meg a legkülönfélébb vallási, filozófiai és tudományos kérdésekről. Egy ízben például megtudhatjuk, hogy hősünk Krisztusért még a dohányzásról is megpróbált lemondani, máskor pedig arról olvashatunk, hogy Ernest egy bibliai szereplőről bebizonyította, hogy amikor az illető egy alkalommal süteményt készített, a sütemény csakis mákos kalács lehetett.
A főhős individualistának tekinthető, aki ugyan nem végletesen önző, de azt sem érzi kötelességének, hogy megfeleljen az elvárásoknak, emellett pedig hajlandó szembefordulni azokkal a megrögzött szokásokkal és hiedelmekkel, amelyeket az emberek többsége szó nélkül elfogad. Ernest ugyan lázadó szellem és önálló gondolkodó, de nem próbál a kortársaira hatni: megelégszik annyival, hogy a saját elképzelései szerint éli az életét, a gondolatait pedig könyvekben teszi közzé. Tudja ugyan, hogy olvasói értetlenséggel, utálkozással vagy megbotránkozással fogják fogadni a műveit, de azzal is tisztában van, hogy a jövőbeli olvasók majd felismerik az írásai valódi értékét és tanulnak belőlük.
Igen érdekes, hogy ez a Minden testnek útja esetében is így történt, bár Butler maga nem mert szembenézni azzal a lehetőséggel, amivel regénybeli mása, Ernest, vagyis hogy a tisztes viktoriánus polgárok felháborodjanak a regényén. Ám az kétségtelen, hogy a halála után műve elnyerte a neki kijáró elismerést, s a mai napig a viktoriánus kor egyik jelentős kritikájaként és az angol irodalom fontos alkotásaként tartják számon, s a Modern Library könyvkiadó például a 20. század legjobb angol nyelvű regényeinek listáján a 12. helyre sorolta.
S bár a Minden testnek útja tematikáját, nyelvezetét, stílusát és jellegzetes karaktereit tekintve inkább a 19. századi regények közé sorolható, annak mindenképpen remek. Jó tudni, hogy a 19. századi angol irodalom nagy nevei között megbújnak olyan írók is, mint Butler – és nemcsak tudni jó Butler létéről, de a regényét olvasni is érdemes. Lehet ugyan, hogy a regény konkrét témái már kevésbé aktuálisak, de Ernest gondolkodásmódja, szellemi szabadsága, a tévedéseket és kiábrándulásokat az élet részeként elfogadó viselkedése ma is van annyira érdekes, hogy megérje végigolvasni a történetét.
