Julian Barnes: Anglia, Anglia - England, England

anglia2.jpg

Sir Jack, a milliárdos vállalkozó egy szép napon úgy dönt, hogy csinál magának egy saját Angliát, mert az igazi Anglia nem elég jó. Sir Jack egyrészt egy egész ország ura szeretne lenne, másrészt pedig remek üzleti lehetőséget is lát a tervben: úgy gondolja, hogy a saját külön Angliája egy hatalmas szórakoztatóipari komplexum lesz, ahol megvan minden, ami Angliát Angliává teszi, csak éppen viszonylag kis helyre összezsúfolva és a mai idők szelleméhez igazítva. A turisták így megspórolnak maguknak egy csomó felesleges utazást és kényelmetlenséget, emellett pedig kellemes, leegyszerűsített, könnyen emészthető formában kapják meg mindazt, amire az igazi Angliából kíváncsiak lennének (Robin Hoodot és csapatát; pár híres személyiség lakóhelyét vagy sírját; a királyi családot; az emeletes buszokat; a teát; a pubokat).

Sir Jack a terveknek megfelelően meg is szerez egy kis szigetet, ahol felépíti a szimulákrum-országot, ami aztán Angliább lesz Angliánál, hiszen a valódi Anglia már rég nem eléggé (vagy nem eléggé tipikusan) angol. Sir Jack számítása remekül beválik: a szigetre özönlenek a turisták, és mindenki elégedett – de aztán persze adódik néhány váratlan probléma, amelyekbe nem megyek bele.

A történet egyébként egyszerre kidolgozatlan és túlbonyolított, illetve kissé következetlen is néha, a könyv maga viszont rettentő érdekes és elgondolkodtató, és igencsak izgalmas (és nyugtalanító) kérdéseket vet fel. Ilyeneket például: Mi a valóság? Mi a különbség a valódi és a másolat között, észrevehető-e a kettő közötti különbség, és ha igen, miből? Érdekel-e valakit, hogy minden másolat, illetve a másolat másolata? Miért választják az emberek a másolatot, ha választhatnák az eredetit is? Nagyobb élmény-e a valódi dolgokat látni/átélni, és ha igen, miért?

Válaszokat szerencsére nem ad a könyv, viszont egyes részletein rengeteget lehet agyalni. Itt van például az a téma, hogy hogyan építi fel Sir Jack a saját Angliáját. A vállalkozó igen jól átgondol mindent, a projekt kezdeti szakaszában például felmérést készít arról, hogy mit tartanak az ember igazán angol dolgoknak, majd pedig gondoskodik róla, hogy a szigeten minél több minden meglegyen a listán szereplő tételekből, hogy a másolat-Anglia minél valóságosabb legyen. Két dolgot viszont érdemes megjegyezni: Sir Jack nem használja fel a lista összes elemét (a 48. tétel, a „testi fenyítés/előkelő magániskolák” például nincs jelen a szigeten), amit pedig felhasznál, azt – mint már mondtam – a mai elvárásokhoz igazítja, s ily módon gyakran épp az adott dolog lényegét/valóságosságát veszi el.

Ezzel kapcsolatban felvetődik a manipuláció kérdése is, és elég ijesztő, hogy a szigetre látogatók önként tűrik (sőt – fizetnek is azért), hogy manipulálják őket, és boldogan elfogadnak egy olyan valóságot, amiről ők is tudják, hogy nem valódi. Ami pedig még érdekesebb, hogy nemcsak a látogatók, hanem a szigeten dolgozó helyi lakosok és színészek is hinni kezdenek a mesterségesen létrehozott valóságban, és ennek a valóságnak a szabályai szerint cselekszenek – Robin Hood és bandája például tényleg fellázad, amikor lázadást kellene játszania; a mesterséges csempészfalu ál-csempészei pedig valóban csempészni kezdenek. Persze a regényben az efféle részletek sokszor inkább humorosak, mint ijesztőek, de nem mindig – a dr. Johnsont játszó színész például olyannyira azonosul a szerepével, hogy végül még a legmenőbb pszichiáter sem képes segíteni a személyiségzavarán.

Az eredeti vs. másolat-téma egyébként kicsiben is megjelenik a regényben. Az egyik szereplő megemlíti például, hogy a felmérések szerint a legtöbb turista tökéletesen elégedett, ha Firenzében járva megnézi a Dávid-szobor másolatát, s a másolat megszemlélése után már egyáltalán nem is vágyik arra, hogy elmenjen a múzeumba megnézni az eredetit is. Ez a példa eléggé elgondolkodtató.

Az eredeti szobor egy múzeumban áll, a turisták szinte fürtökben csüngenek le róla (ezek szerint egyébként akkor mégis sokan kíváncsiak az eredetire – azt meg ki tudja, hogy műértésből, sznobizmusból, valódi érdeklődésből vagy milyen okból kifolyólag), a múzeum zsúfolt, zajos és kellemetlen, a feszült és dühös teremőrök pedig folyamatosan kiabálnak, hogy fényképezni tilos (de általában senki sem hallgat rájuk).
 
Ezzel szemben a szobor másolata ott áll, ahol valamikor az eredeti volt – egy szép, tágas téren, kinn, az úgynevezett valóságban, ahol a valóság valódi zajai, szépségei vagy csúfságai, hőmérséklete és szele és napsütése veszi körül az embert, miközben vagy arra gondol, hogy: „hm, milyen férfias ez a szobor”, vagy arra, hogy: „micsoda művész volt Michelangelo”, vagy az is lehet, hogy arra, hogy: „de finom volt a tegnapi vacsora”, vagy pedig valami egész másra. Lehet, hogy az illető turista nem is figyel külön a szoborra, de attól még érzékeli a jelenlétét, és talán ez az egész helyzet eredetibb, valóságosabb, élőbb, mint háromszor körbejárni az eredeti szobrot egy nagyon is mesterséges és nem különösebben barátságos múzeumban, s kötelességtudóan (vagy akárhogy) megcsodálni. Ez a helyzet számomra még akkor is eredetibb, ha maga a szobor nem az. És talán az „eredeti” dolgok varázsához (vagy értékéhez) az is hozzájárul, hogy a megfelelő kontextusban látjuk őket, a körítéssel, a környező épületekkel, tárgyakkal együtt, és még az is előfordulhat, hogy a kontextus fontosabb valakinek, mint az, hogy a valódi dolog legyen benne abban a kontextusban.

Ez persze csak egy példa – konkrétan ebben a helyzetben én előnyben részesíteném a másolatot, mert a kontextus nagyobb hatással van rám, mint maga a szobor. De persze van sok olyan műalkotás, épület vagy látványosság, amelyekkel kapcsolatban úgy érzem, igen sokat jelentene számomra, ha láthatnám, hallhatnám, szagolhatnám az eredetit. Azt hiszem, talán egyébként is az a lényeg, hogy lehessen választani; hogy meglegyen még az eredeti is valahol, ne csak a másolat és annak a másolata, hogy akinek valamiért fontos az eredeti, az megtalálhassa, akkor is, ha az kényelmetlen és nehéz. Mert számomra amúgy az a regény legőrjítőbb, leglehangolóbb gondolata/feltételezése, hogy a világon senki nem akar semmiért fáradni (se fizikailag, se szellemileg), és mindenki mindenből beéri a másolattal.