Steven Millhauser: Miracle Polish
Nem tudom, miért olyan félelmetesek a tükrök. Az összes tükrös történet, amit ismerek, ijesztő. Ez is az, pedig nem is annyira horrornovella vagy rémtörténet ez, inkább egy modern városi (tan)mese, benne némi fantasztikummal (vagy mágiával, vagy mágikus realizmussal).
A főszereplő-narrátorhoz egy napon beállít egy házaló, aki egy Miracle Polish nevű folyadékot árul, amely sosem látott fényt ad a tükröknek. A férfi vesz egy üveggel a szerből, leginkább azért, mert megszánja az elgyötört kinézetű házalót, aki mintha már évek óta nem adott volna el semmit. Nem tervezi használni a szert, de aztán amikor egy reggel meglát egy foltot az egyik tükrön, gondolja, kipróbálja. S a Miracle Polish működik – és nemcsak a tükröt teszi csillogóvá, hanem azt is, ami tükröződik benne. A férfi, amikor belenéz a tükörbe, hirtelen nem egy megfáradt, semmit nem remélő, törődött embert lát, hanem valakit, aki várakozással tekint az előtte álló napra, kész örömét lelni a világban, s akinek mintha még a szeme alatti táskák is azt sugallnák, hogy: íme, egy tettre kész ember, aki megküzd a nehézségekkel az életben.
A Miracle Polish-sal fényesített tükrök hatása furcsa, hiszen valójában nem változtatják meg azt, aki beléjük néz (a táskák a tükörképen is megmaradnak a szem alatt), viszont a tükörbe nézve az ember hirtelen másként, pozitívan látja az arc kimerültséget, igénytelenséget vagy az öregedést jelző vonásait – tehát a tükör valójában a belé pillantó ember szemléletmódját változtatja meg.
És eleinte úgy tűnik, ez éppen elég – miután a férfi a tükörbe nézve megállapítja, hogy bárhogy nézzen is ki, belülről ragyog, valóban úgy is kezdi érezni magát, mintha ragyogna: vidáman jár-kel, gyorsan halad a munkájával, élvezi az életét. De persze igen hamar eljut odáig, hogy már nem elég a reggeli borotválkozás közbeni gyors pillantás a tükörbe ahhoz, hogy egész napra felszerelkezzen a ragyogás érzetével, hanem lehetőleg mindig látni akarja, milyen csodásan fest a tükörképe, úgyhogy számolatlanul vásárolja az új tükröket a házába, és szomorkás, hervadó, nem túl szép barátnőjét is szívesebben nézegeti a tükrök által feltuningolt verzióban, mint a valóságban. S ahogy sejthető, az ilyesminek sosincs jó vége – hát itt sincs.
A főszereplő-narrátorhoz egy napon beállít egy házaló, aki egy Miracle Polish nevű folyadékot árul, amely sosem látott fényt ad a tükröknek. A férfi vesz egy üveggel a szerből, leginkább azért, mert megszánja az elgyötört kinézetű házalót, aki mintha már évek óta nem adott volna el semmit. Nem tervezi használni a szert, de aztán amikor egy reggel meglát egy foltot az egyik tükrön, gondolja, kipróbálja. S a Miracle Polish működik – és nemcsak a tükröt teszi csillogóvá, hanem azt is, ami tükröződik benne. A férfi, amikor belenéz a tükörbe, hirtelen nem egy megfáradt, semmit nem remélő, törődött embert lát, hanem valakit, aki várakozással tekint az előtte álló napra, kész örömét lelni a világban, s akinek mintha még a szeme alatti táskák is azt sugallnák, hogy: íme, egy tettre kész ember, aki megküzd a nehézségekkel az életben.
A Miracle Polish-sal fényesített tükrök hatása furcsa, hiszen valójában nem változtatják meg azt, aki beléjük néz (a táskák a tükörképen is megmaradnak a szem alatt), viszont a tükörbe nézve az ember hirtelen másként, pozitívan látja az arc kimerültséget, igénytelenséget vagy az öregedést jelző vonásait – tehát a tükör valójában a belé pillantó ember szemléletmódját változtatja meg.
És eleinte úgy tűnik, ez éppen elég – miután a férfi a tükörbe nézve megállapítja, hogy bárhogy nézzen is ki, belülről ragyog, valóban úgy is kezdi érezni magát, mintha ragyogna: vidáman jár-kel, gyorsan halad a munkájával, élvezi az életét. De persze igen hamar eljut odáig, hogy már nem elég a reggeli borotválkozás közbeni gyors pillantás a tükörbe ahhoz, hogy egész napra felszerelkezzen a ragyogás érzetével, hanem lehetőleg mindig látni akarja, milyen csodásan fest a tükörképe, úgyhogy számolatlanul vásárolja az új tükröket a házába, és szomorkás, hervadó, nem túl szép barátnőjét is szívesebben nézegeti a tükrök által feltuningolt verzióban, mint a valóságban. S ahogy sejthető, az ilyesminek sosincs jó vége – hát itt sincs.
Ahogy mondtam, ez egy igen félelmetes történet, és emellett igen jó is. Az sem árt neki, hogy kissé kiszámítható (mármint a rossz vég kiszámítható) – igazából furcsa lenne, ha egy megszállottságról szóló történet megnyugtató véget érne, s a mániákus főszereplő hirtelen belátná, hogy nincs szüksége Miracle Polish-sal kezelt tükrökre ahhoz, hogy (továbbra is) szépnek láthassa a világot, s benne önmagát és barátnőjét.
Többször írtam már, hogy nagyon érdekelnek a mániákus szereplőkről szóló történetek – amikor ilyesmit olvasok, mindig próbálom megtalálni azt a pontot, ahol az ártatlan kedvtelés átmegy nem-(annyira)-ártatlan megszállottságba. Ha jó az író, és képes erről elég finoman, látványos törések és ugrások nélkül írni, akkor ez nem szokott sikerülni – itt sem sikerült, mert a szerző egészen magától értetődő módon ír arról, hogy hogyan változtatja meg a Miracle Polish a főszereplő életét, s az események teljesen logikusan következnek egymásból, éles átmenetek nélkül.
És végül is hogyan lehetne eldönteni, mi a megszállottság vagy a függőség? Az, ha valaki mondjuk elkezd a „szükségesnél” egy kicsivel többször tükörbe nézni? Vagy az, ha vesz egy tükröt a konyhába meg a nappaliba is, noha addig egészen jól elvolt a fürdőszobai tükreivel? Vagy az, ha az egész házat telepakolja Miracle Polish-sal fényezett tükrökkel? Na, hát ebben a novellában sem lehet megfogni azt a pillanatot, amikor a nemcsak hogy ártatlan, de végül is a férfi valóságos életére áldásos hatással lévő tükrös/virtuális/látszatos játék nem lesz többé ártatlan és áldásos, hanem még azt is lehetetlenné teszi számára, hogy élvezze a valóságból azt, amit addig tükrök nélkül is élvezni tudott (a férfi és barátnője például egyszer piknikezni mennek, amivel a férfi éppen azt szeretné megmutatni a nőnek, hogy képes elszabadulni a tükrei közül és a képes őt úgy is szeretni, ahogy valójában van, de a kísérlet nem túl sikeres) – és én szeretem, hogy nem lehet ezt megfogni.
A végén meg, a történet félig-meddig kiszámíthatósága ellenére mégis ott maradok egy ideig magam elé bámulva és eszembe se jut reflexből lapozni a következő novellára. Szóval jó történet ez.
(A novella megtalálható a Best American Short Stories 2012 c. antológiában, illetve elolvasható a New Yorker magazin oldalán is, gondolom, itt később majd archiválják, de most még ott van.)
A végén meg, a történet félig-meddig kiszámíthatósága ellenére mégis ott maradok egy ideig magam elé bámulva és eszembe se jut reflexből lapozni a következő novellára. Szóval jó történet ez.
(A novella megtalálható a Best American Short Stories 2012 c. antológiában, illetve elolvasható a New Yorker magazin oldalán is, gondolom, itt később majd archiválják, de most még ott van.)
