Jefferson tipikus poros, a szó szerint és átvitt értelemben is fülledt atmoszférájú város, ahol az amerikai Dél minden jellegzetes figurája megtalálható: vannak bigottan vallásos emberek, akik képtelenek megbocsátani a lelkészüknek, amiért annak felesége szégyenletes életmódot folytatott; van minden jel szerint fehér férfi, aki a kor törvényeinek értelmében mégiscsak feketének számít, mert csordogál némi fekete ősöktől származó vér az ereiben, s aki emiatt sem a fehérek, sem a feketék között nem találja a helyét; van monomániás lelkész, akinek az egyetlen vágya az életében, hogy Jeffersonban élhessen, mert úgy érzi, hogy a családja polgárháborús múltja örökre ehhez a városhoz kapcsolja őt; és van jenki családból származó vénkisasszony, aki magányosan él a város szélén és minden pénzét és energiáját a feketék sorsának javítására fordítja.

A rengeteg eltérő személyiségű, múltú, származású, bőrszínű, világ- és politikai nézetű szereplő között elkerülhetetlenül megjelennek a pusztító indulatok, amelyeknek előbb-utóbb muszáj a felszínre törniük a forró, feszült hangulatú jeffersoni nyárban – és ez meg is történik.

Faulkner a feszültségkeltés mestere, de nemcsak az: az író az idősíkok és a nézőpontok között is remekül váltogat, ami igazán különlegessé teszi a könyvet a narratív cselek magamfajta rajongói számára. Bár Lena Jeffersonba érkezése és onnan távozása keretet ad a regény jelen idejének eseményeihez, Faulkner szabadon ugrál mind a térben, mind az időben, és folyamatosan változó nézőpontokból mutatja meg az eseményeket. Néha egészen belehelyezkedünk egy-egy szereplő agyába és első kézből értesülünk az adott karakter gondolatairól és érzéseiről, számos részletet viszont ismeretlen vagy csak rövid időre felbukkanó szereplők gondolatvilágán átszűrve ismerünk meg: Lena történetének végéről például egy, csak az utolsó oldalakon felbukkanó bútorkereskedő elbeszéléséből szerzünk tudomást, aki a feleségének meséli el, hogy milyen furcsa párossal találkozott, miközben Tennessee felé autózott.

Az egységes hang és nézőpont hiánya miatt persze gyakran felvetődhet a kétely az elmondottak igazságtartalmát illetően, ezért mindenképpen érdemes olvasás közben arra figyelni, hogy éppen ki mesél és kinek. Az természetesen még a legfigyelmesebb olvasás mellett sem biztos, hogy sikerül kideríteni az igazat – de az biztos, hogy Faulkner a rengeteg elbeszélésmódbeli trükkel, illetve a feszültség és az információk gondos adagolásával mindenképpen beránt ebbe a bizarr, kegyetlen, poros, reménytelen, csak a vakhit által működtetett világba, ahol az emberek hol a múltjuk nyomában járnak, hol pedig a múltjuk elől menekülnek, de bármit akarnak is, mindig valami mást kapnak helyette.