Viktor Pelevin: Számok
Levéltáros úr emlegette nemrég Pelevin nevét, majd tudományos módszerekkel azt is bebizonyította, hogy Pelevin és én remekül összeillünk, s mint kiderült, ez valóban így is van. A Számokon végig remekül szórakoztam, és közben olyan szemszögből is megismertem egy kicsit Oroszországot, ahogy eddig még sosem.
A regény a bankár Sztyopa életútját követi nyomon, aki gyerekkorában szerencseszámnak választja a 34-est, s onnantól fogva minden fontos döntését és a mindennapi életét is a szám uralmának rendeli alá: a 34-es előfordulásait figyelve tőzsdézik és szerez vagyont, 34-szer rágja meg a falatokat, és ha dühbe gurul, 34-ig számol magában, mielőtt visszavágna, s emiatt legendásan nyugodt ember hírébe kerül – hiszen mások legfeljebb tízig számolnak el. Aztán felbukkan az életében az ellenség, a 43-as szám, s a 43-as irányítása alatt élő rivális üzletember, Forman, és Sztyopa kénytelen harcba szállni vele, ha meg akarja őrizni az életben eddig elért pozícióját.
Ám még véletlenül sem kell azt hinni, hogy unalmas háromszáz oldalt végigolvasni holmi babonás, a számmisztika bűvöletében élő orosz pénzemberek életéről, egyrészt mert a szereplők babonái rendkívül változatos és szórakoztató módokon nyilvánulnak meg, másrészt pedig mert Pelevin nagyon érdekesen mesél az orosz rendszerváltásról és Oroszországról úgy általában, és számomra rengeteg új információval szolgált a regény.
Igaz, hogy a történelmi ismereteim eléggé hiányosak, és nem olvastam túl sok orosz irodalmat sem, de az eddig olvasottak alapján Oroszország mindig valamiféle bizarr, bezárt, távoli világnak tűnt nekem, ami annyira öntörvényű, hogy lakóit sem a kelet, sem a nyugat varázsa nem érintheti meg. A Számokat olvasva aztán rájöttem, hogy ez egy egyáltalán nem így van. A regény ugyanis éppen egy olyan időszakban játszódik, amikor a keleti és a nyugati termékek, szlogenek, márkák, zenék és filmek nagyjából egy időben berobbantak Oroszországba, és a már megszokott orosz/szovjet életmódot hirtelen felforgatta a rengeteg külhoni hatás.
Ahogy Pelevin írja a regény elején:
[O]lyan folyamat kezdődött az országban, amit a nyugati szociológusok paradigmaváltásnak neveznek. Mint minden korszakos változás, meglehetősen észrevétlenül zajlott le, mintha egy másik dimenzióban történt volna, és az emberek lassanként szereztek tudomást róla, sok apró mozzanat alapján, amelyek külön-külön akár semmit sem jelentettek. (Európa Kiadó, 2007, 38. o. )
A könyvben ez a folyamat abban nyilvánul meg, hogy Sztyopa egyszerre kerül a kelet és a nyugat befolyása alá: kínai teákat fogyaszt, japán haikukat ír, zen kőkertet építtet magának, miközben a rádióban olasz dalokat hallgat, vagy éppen brit bulvárlapokat olvas, s az egyes Pokémon-figurák jelentését fürkészi. (Furcsa egyébként: egy angol vagy amerikai regényben nem tartom különösnek a mindenféle keleti és nyugati kultúrtermékek megjelenését, itt meg igen. Talán ez is jelzi, hogy Oroszország mennyire más világ volt a nagy paradigmaváltás előtt.)
Gondolom, más könyv esetében most belemennék abba, hogy a sokféle idegen hatás miképp vezet az identitás elvesztéséhez, meg abba is, hogy Sztyopa életútja a kiismerhetetlen, zavaros orosz élet egészét szimbolizálja – s ez nyilván így is van, de a Számok esetében kivételesen nincs elemezgetési kényszerem. Valahogy úgy vagyok ezzel a könyvvel, mint a Dopplerrel: ez a regény túl szórakoztató és abszurd ahhoz, hogy szétanalizáljam. Elég annyi, hogy nagyon élveztem.
