Ken Follett: A katedrális - The Pillars of the Earth
Először gimnazista koromban találkoztam Follett regényével, mint oly sok minden mással is. Egy osztálytársam cipelte magával és a szünetekben olvasta, engem meg, emlékszem, lenyűgözött, hogy az illető képes egy ezeroldalas, súlyos könyvvel közlekedni. Igaz, nálam is mindig volt valami olvasnivaló, de általában igyekeztem könnyebb, kézbevaló könyveket magammal vinni, míg a Katedrálisnak már a látványa is impresszív és kissé ijesztő volt.
Később aztán sokszor az utamba akadt ez a könyv, s láttam, amikor a legutóbbi magyar kiadás alkalmával halmokban állt a könyvesboltokban, de még akkor sem éreztem leküzdhetetlen kényszert, hogy elolvassam. Aztán egy-két hónapja megláttam az angol kiadást, meglehetősen olcsón, (1990 forintért, a magyar kiadás négyezer-valahány forintjával szemben) s úgy gondoltam, ideje pótolni a hiányosságomat.
Kicsit féltem belevágni, hiszen egy ezeroldalas regény legalább két hét elköteleződést jelent, annyi időt meg sajnálok rossz regényekre áldozni. Szerencsére és nagy örömömre a Katedrális jó könyvnek bizonyult és egy percig sem bántam meg, hogy belekezdtem. Ellenkezőleg, minden este alig vártam, hogy hazaérjek és leülhessek olvasni és szinte a legvégéig nagyon élveztem a könyvet.
A történetről nem ejtek túl sok szót (nagyon spoileres angol leírás róla itt), csak annyit, hogy a regény a 12. századi Angliában játszódik, a kingsbridge-i katedrális építése köré szerveződik, s körülbelül 40 év történetét öleli fel. A katedrális építését övező bonyodalmak s egy ártatlanul felakasztott francia dalnok halála körüli rejtély adják a regény keretét, s ezen a kereten belül egy fordulatokban, szerelmekben, háborúkban, viszályokban és tragédiákban gazdag mesét olvashatunk.
A regény meglehetősen sok karaktert felvonultat és több történetszálon halad, de Follett úgy ír, hogy a történet végig követhető marad s a szereplők újra meg újra összekuszálódó viszonyai is folyton újabb izgalmakat tartogatnak. Van persze némi (sok?) sablonosság a regényben, s könnyen kiszámítható, hogy nagyjából kétszáz oldalanként jön az újabb kísérlet a főgonosz karaktertől, hogy valami aljas módon ellehetetlenítse a katedrális felépítését, vagy hogy százötven oldalanként kapunk vagy egy kellően részletesen leírt szexjelenetet és/vagy egy hasonlóan grafikusan ábrázolt kínzást vagy öldöklést. Emellett persze a szerző azt a jól bevált fogást is alkalmazza, hogy szinte minden nagyobb fejezetben más karakterre és cselekményszálra helyezi a hangsúlyt, úgyhogy olvasás közben folyamatosan úgy éreztem, hogy muszáj csak még egy kicsit tovább olvasnom, hogy megtudjam, kivel mi történik legközelebb.
Bár Jack Jacksonon kívül egyik karaktert sem tartottam igazán különlegesnek és nem is lopták be magukat a szívembe, mégis élveztem olvasni a regényt és minden egyes szereplő sorsára kíváncsi voltam.
Egyedül az utolsó 150-200 oldalban csalódtam egy kicsit. Még akkor sem volt ugyan unalmas a regény, de mintha elfogyott volna a lendület a szerzőből, s már csak önmagát ismételte volna az utolsó néhány fordulattal. S bár a rengeteg nehézség, baleset, ármánykodás ellenére végül felépült a katedrális, a befejezés pillanata korántsem volt olyan katartikus, mint ahogy én elképzeltem. S ugyanez áll a Jack Jackson apját, a prológusban felakasztott francia dalnokot övező rejtélyre. Hiába bukkan fel ez a téma rendszeres időközönként s Jack hiába próbálja kideríteni a teljes igazságot apja halálával kapcsolatban a regény folyamán, a történet végi nagy reveláció mégsem tűnik túlságosan jelentősnek, s maga Jack is azt gondolja, hogy hiába derült fény a rejtélyre, mindez 40 évvel korábban történt, s különben is, ő sosem ismerte az apját, így hát ez már nem számít igazán és kár tovább rágódni a régmúlton.
A kissé csalódást keltő befejezést leszámítva a Katedrálist nagyon izgalmas, fordulatos, belebújós könyvnek tartom. Olyan regénynek, amihez jó hazasietni s amiben jó elmerülni. Csak ajánlani tudom.
