Margaret Atwood: A szolgálólány meséje - The Handmaid's Tale
Margaret Atwood a tavalyi év egyik nagy felfedézese volt számomra. Egyetemista koromban jártam néhány kurzusra Kanada történelméről és kultúrájáról, és szerettem is őket, de ezeken az órákon nem elemeztünk regényeket, és nem is Kanada volt a fő specializációm, úgyhogy bár hallottam már Atwoodról, nem kerestem őt és nem is keltette fel túlzottan az érdeklődésemet, főleg mivel akkoriban elég kevés női írót olvastam. (Ezen azóta változtattam már.)
Aztán körülbelül egy éve, a heti újdonságokat böngészve megakadt a szemem ezen a könyvön (valószínűleg sokszor fogok még ilyesmit leírni, mert tény, hogy számos új felfedezést tettem és még több régóta keresett könyvet találtam már a Bookstationön—akik természetesen nem fizetnek nekem a sok linkelésért). Nem tudom már, mire figyeltem fel, de elolvastam a fülszöveget aztán pedig megrendeltem a könyvet. Azóta olvastam más regényeket is Atwoodtól (azokról majd később), de ez volt az első tőle és jó választásnak bizonyult.
Ez a könyv pont jókor talált meg, és eléggé felkavart. Lassan olvastam, ízlelgetve, ahogy mindent kellene, mert már az elején éreztem, hogy erre a könyvre figyelni kell. Nem éppen könnyed olvasmány és nem is szórakozás, hanem nyomasztó utazás a Gileád Köztársaságba, ebbe az elvakultan vallásos, egyéniség- és nőellenes, bezárkózó, ugyanakkor folyamatosan háborúzó országba, amelynek még lakható területeit falak veszik körül, azokon túl pedig a lassú, de biztos halál vár az emberre a sugárszennyezett pusztaságban.
Gileádban a nők nagy része meddővé vált, ezért a néhány megmaradt, még termékeny nőt táborokba gyűjtik és engedelmes ,,szolgálólánnyá” nevelik át, majd kiutalják a magasrangú, ám gyermektelen családoknak, ahol a szolgálólány egyetlen dolga, hogy egészséges maradjon, a termékeny napjain szigorúan szabályozott rituálé szerint lefeküdjön a ház urával, és lehetőleg minél hamarabb szüljön gyereket a meddő feleség helyett.
Offred, vagyis Fredé is egyike a termékeny nőknek, s az ő szemszögéből, az ő visszaemlékezéseiből ismerjük meg a történetet: hogy hogyan vált Gileád egyik napról a másikra élhetetlen diktatúrává, hogyan fosztották meg a nőket egyéniségüktől, munkájuktól, pénzüktől és hogyan nevelték át őket arra, hogy betölthessék az új társadalmi funkciójukat.
Engem különösen sokkoltak ezek a részek, ahol azt látjuk, hogy Offred az egyik nap még független, határozott nő, családdal és munkával, s másnap reggel már nem tud cigarettát venni, mert az nőknek tilos, a következő napon pedig a pénze és minden értéke, majd ő maga is a legközelebbi férfi hozzátartozója tulajdonába kerül.
A regény rendkívül hatásosan váltogatja a különböző idősíkokat, Offred története folyamatosan ugrál a régmúlt szabadság, az átnevelőtábori idők és a jelen között, s a sivár, bizonytalan, kilátástalan jelenből nézve a múltbeli élet minden konfliktusával és nehézségével együtt is gyönyörűnek látszik.
A történet lezárása többféle értelmezést is lehetővé tesz, és sosem derül ki, hogy a könyv végén Offred egy emberibb élet vagy a halál felé indul, amikor beszáll az érte jövő fekete autóba. S Atwood még ezt az enigmatikus befejezést is relativizálja a 200 évvel később játszódó epilógusban, amelyben egy tudományos konferencia résztvevői mintegy kuriózumként elemzik Offred történetét.
Remek, nyomasztó, hátborzongató regény, a tavalyi év egyik kedvence nálam, Atwoodtól is és úgy egyáltalán az összes olvasott könyv közül. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
További kedvcsináló és részletesebb elemzés olvasható itt.
