Gyaloglás közben mindenféle asszociációim szoktak támadni, úgyhogy amikor hazafele gyalogoltam egy este a tópartról egy fotoszintetizálással töltött délutánt követően, eszembe jutott a Félelem és reszketés Las Vegasban mottója: „Megszabadul az ember-lét fájdalmától az, aki elállatiasodik.”

Arra gondoltam, hogy az is megszabadul tőle, aki növénnyé változik, mint itt ez a Jonghje, aki a világ legátlagosabb nője (egyetlen jellegzetes tulajdonsága, hogy nem hord melltartót) – volt, egész addig, amíg fel nem hagyott a húsevéssel, aztán szép sorban még egy csomó más dologgal is, ami emberré tette.

A döntése egyrészt érthető: miért akarna valaki továbbra is ember lenni, ha egyszer az összes dolgot, amitől ő egy normálisan funkcionáló ember, valaki más találta ki és nevelte belé és erőszakolta rá? Másrészt viszont (ez az én egyéni preferenciám, ami természetesen korlátolt ember-voltomból ered): szerintem (valószínűleg) sokkal érdekesebb embernek lenni, mint zöld szemesostorosnak vagy tölgyfának, és Jonghje következetes el-embertelenedése és az, ahogy a legdrasztikusabb eszközöket alkalmazva harcolja ki magának a jogot, hogy önmaga lehessen és azt tehesse, amit akar – nem is az életével, de legalább a testével, ami elvileg csak az övé (és persze durva, hogy gyakorlatilag mennyire nem csak a sajátunk a testünk, hogy mennyire nézik, akarják, kívánják, használják ezt a testet mások, sokszor bele se gondolva, hogy pl. azok a szégyenletes, blúzon átütő mellbimbók igazából nem önmagukban létező szégyenletes, blúzon átütő mellbimbók, hanem egy ember részei, és ráadásul nem is szégyenletesek) – szóval Jonghje tetteinek ez a drasztikussága, a végletekig-menés, a mindenből-kilépés jól el is borzaszt.

Jaj, hát nem lehet óvatosan autentikus életet élni? Nem lehet csak egy kicsit, csak pont kényelmesen, csak még mindenki más számára pont elfogadhatóan, csak még senki mást pont nem zavaróan önmagunknak lenni? Spoiler: Nem.

És érdekes kérdés a növény-lét is; gondolkodtam azon is, hogyan jelenik meg a növénység a nyelvben, és hát na, az valahogy sose pozitív, ha azt mondjuk egy emberre, hogy csak vegetál. Közben meg lehet, hogy a növényeknek rém intenzív lelki életük és gazdag belső világuk van, vagy az is lehet, hogy sokkal jobb nekik, mert nincsen olyan borzasztó intenzív lelki életük és gazdag belső világuk, mint az embereknek általában.