Örülök, hogy Dimitri Verhulst ebben a regényében ismét az egyénire koncentrál, nem pedig arra, hogy az egész emberiség mennyire rohadt – ez nekem mindig jobban tetszik, mint a nagy, világot átfogó témái. (Fogalmam sincs persze, úgy általában van-e valami egyértelmű haladási iránya Verhulstnek, ahhoz…