Douglas Coupland: Minden család pszichotikus - All Families Are Psychotic
Mivel az X generációt szerettem, utána elég hamar úgy gondoltam, hogy olvasok valami mást is Couplandtől. Szokás szerint a Bookstationön nézelődtem, amikor megakadt a szemem ezen a regényen, s a következő könyvadaggal ezt is megrendeltem. Nem kellett volna.
Amikor először belekezdtem, annyira untatott és idegesített, hogy körülbelül a 30. oldalig bírtam, majd visszaraktam a könyvkupacom aljára, s jó ideig feléje se néztem. Pár hónappal később, amikor épp befejeztem valami mást és nem volt határozott tervem, hogy mit olvassak következőnek, végül újra elővettem a könyvet és egy hétvége alatt a végére is értem. Második nekifutásra már nem találtam unalmasnak, mivel a cselekmény meglehetősen sodró és változatos, viszont továbbra is rettentően idegesített.
A könyv a válogatott szerencsétlenekből álló Drummond család történetét meséli el. A család tagjai régi ellenségeskedéseiket félretéve és számos nehézséget leküzdve összegyűlnek, hogy megnézzék, amint a család zseniális sarja, Sarah megkezdi korszakalkotó űrutazását, s közben a családi összejövetelekre jellemző módon elgondolkodjanak a múltjukon és megbocsássanak egymásnak az elkövetett hibákért. Mivel azonban ez egy pszichotikus család, s mint ilyen, szinte vonzza a bajt, a családtagok a történet során számos zűrzavaros helyzetbe keverednek, amelyek során újfent bizonyíthatják összetartozásukat.
Összességében erőltetettnek, hiteltelennek, fölöslegesen jópofáskodónak tartom ezt a regényt, s igen ellenszenves nekem, hogy Coupland úgy ábrázolja a cseppet sem átlagos Drummond családot, mintha egyrészt ők volnának a szomszéd família, másrészt meg mintha az alkoholistákból, börtöntöltelékekből, halálos betegekből, félkezű zsenikből álló excentrikus család tagjai szeretnivaló, minden gyarlóságuk ellenére is szimpatikus emberek lennének. Nem azok.
Megpróbáltam rájönni, mi is zavar valójában ebben a regényben. Nem a hihetetlen, meseszerű történet, hiszen az megvolt az X generációban is, s ott nem volt ellenemre. Nem is a szatirikus, kritikus hangvétel, ami alapvetően sosem szokott zavarni egy regényben. Arra jutottam, hogy leginkább (és talán egyedül) az nem tetszik, hogy Coupland úgy tesz, mintha az ő rettenetesen pszichotikus Drummond családja minden nehézség, betegség és tragédia ellenére a világ legnagyszerűbb családja lenne. S bár ez a regény egy mese, ez számomra még meséhez mérten is hihetetlen.
Most, mielőtt elkezdtem ezt a bejegyzést megírni, utánanéztem, mások hogy vélekednek erről a könyvről, s találtam egy jó írást Könyvtáros Testvér blogján. Ha korábban olvastam volna a bejegyzését, valószínűleg meghozta volna a kedvemet a regény elolvasásához, így hát ajánlom az ő posztját annak, aki szeretne pozitív véleményt olvasni a Minden család pszichotikusról. Én pedig ez után a csalódás után egy időre félreteszem Couplandot, s majd meglátom, hogy a jövőben olvasok-e még tőle valamit.
