Edward Albee: Nem félünk a farkastól - Who's Afraid of Virginia Woolf?
Biztos mindenki ismeri ezt a híres drámát, de én most úgy teszek, mintha senki nem ismerné, és leírom, miről szól, jó spoileresen. A Nem félünk a farkastól egy fél éjszaka története, amely során négy ember leszámol egy halom illúzióval, mesével és akár évtizedeken át dédelgetett hazugságokkal.
A negyvenhat éves, született balek (?) egyetemi tanár, George és felesége, az egyetem rektorának lánya, az ötvenkét éves, harsány és közönséges Martha egy szombat esti buli után meghívják az újonnan a városba érkezett biológiatanárt, Nicket és az ő jelentéktelen feleségét, Honeyt egy kis afterpartyra. Marthának valójában csak közönségre van szüksége, hiszen kettesben nem olyan izgalmas és látványos móka a férjalázás, de Martha ez egyszer túl messzire megy, és olyan dolgokat is szóba hoz az épphogy csak megismert fiatalabb házaspár előtt, amelyeket a George-dzsal kötött hallgatólagos megállapodás értelmében titokban kellett volna tartania – erre pedig George afféle mini bosszúhadjáratba kezd, és Martha árulásáért cserébe mindent felforgat maga körül, mindenkinek kideríti a legféltettebb, legszégyenteljesebb titkait és az este végére mindkét házaspár élete örökre megváltozik.
Roppant izgalmas megfigyelni, hogy a szereplők hogyan hozzák ki egymásból az állatot és hogy miféle hatalmi játékokat űznek egymással. (Egyébként most kimondottan a hatalmi játszmák miatt olvastam újra a művet. Ez a téma régóta az egyik kedvenc vesszőparipám, és most, hogy újra elővettem ezt a könyvet, elég volt az első oldalt elolvasnom, hogy teljesen beleéljem magam Martha és George játékaiba, és onnantól fogva megbabonázva figyeltem, hogy mit művel ez a két ember egymással.)
Elgondolkodtató kérdés egyébként, hogy ki kerül ki győztesen a harcokból. Nick és Honey inkább csak katalizátornak és nézőnek kellenek, nem ők irányítják az eseményeket, úgyhogy a valódi kérdés az, hogy Martha vagy George-e a nyertes. Első pillantásra úgy tűnik, George, hiszen egyetlen mesteri húzással bosszút áll húsz évnyi házasság összes megaláztatásáért és a darab végén kihúzza Martha lába alól a biztos talajt, úgyhogy a nő ettől fogva érzelmileg teljesen George-ra lesz utalva, mert megfosztották az életének addig keretet adó fikciótól.
Van azonban két apróság (vagy több, de én most kettőt vettem észre), ami arra utal, hogy végig Martha ural mindent és bár tudja, hogy az este drámai véget fog érni, ő ezt is vállalja – sőt, valójában tudatosan hívja ki maga ellen George haragját. Az egyik apróság, hogy Martha az, aki Nicket és Honeyt meghívja még egy kis iszogatásra. Igen, közönséget akar, nézőket, akik előtt lejátszhat még egy fordulót a szokásos George-alázós játékaiból, de valami azt súgja nekem, Martha már nagyon unja ezeket a játékokat és ezen az estén egy utolsó, minden eddiginél nagyszabásúbb előadásra készül, és Martha pontosan tudja, hogy utána már semmit nem lehet majd ugyanúgy folytatni, mint annak előtte.
A másik árulkodó dolog pedig az, hogy Martha elárulja Honeynak az eddig gondosan őrzött titkot a fiukról, ami George-ot arra ösztönzi, hogy szétfeszítse az életük addigi kereteit. A titok elárulása olyasmi, amit egymással teljesen ellentétes módokon értelmezhetünk: például elhihetjük Marthának, hogy tényleg véletlenül csúszott ki a száján, mondjuk azért, mert még a szokottnál is részegebb volt, vagy gondolhatjuk azt is, hogy a titok elárulásával Martha valójában azt tesztelte, hogy George még a „szabályok” ennyire nyilvánvaló felrúgását is eltűri-e, és maga sem számított arra, hogy a férje ezt már nem fogja elviselni.
Én viszont azt gondolom, egyáltalán nem volt az véletlen, hogy Martha elmondta a titkot. A rendelkezésünkre álló információkból úgy tűnik, Martha és George húszévnyi házassága alatt számtalan olyan este volt már, amikor Martha részegebb volt a kelleténél, és mégis mindig sikerült tartania a száját. Ráadásul minden látszólagos féktelensége és harsánysága ellenére szerintem Martha igen nagy önuralommal rendelkezik és nehéz elképzelni róla, hogy elkövetne egy ennyire amatőr hibát. Úgyhogy én arra hajlok, hogy Martha nagyon is szándékosan árulta el magát és azt is sejtette, hogy mindez milyen következményekkel fog járni. Legfeljebb azt nem sejtette, hogy pontosan milyen hatással lesznek rá az események.
De azt meg, gondolom, még a hatalmi játszmák legnagyobb mesterei sem látják teljesen előre, hogy mi fog történni akkor, ha egyszer egy pillanatra úgy döntenek, hogy másra ruházzák a hatalmukat.
