Vannak nekem olyan rejtélyes könyveim, mint ez, amelyek olyan kérdéseket vetnek fel, mint pl. hogy „mégis hogy került ez hozzám?”, meg hogy „vajon miért tűnhetett egyszer bizonyára jó ötletnek, hogy ezt megszerezzem?” De tényleg – mi okból tettem vajon szert erre a könyvre? Iszonyat taszító a borítója, gagyi a címe (az eredeti címnek szerencsére nincs olyan sok köze a salsához és hercegekhez), a leírása alapján meg semmi olyan, ami engem különösebben érdekelne.

Aztán most elolvastam, és kiderült, hogy nem is rossz.

A történet Harlem latin-amerikaiak által lakott részében játszódik, és az örök álmodozó bűnöző/üzletember/nagylelkű emberbarát, Willie Bodega bűnözéséről, álmodozásáról és városrész-jobbító törekvéseiről szól, egy hűvös, félig-meddig kívülálló, intelligens narrátor elbeszélésében.

Mielőtt olvasni kezdtem, utánanéztem egy kicsit a könyvnek és szerzőnek, és megakadt a szemem egy cikken, amiben a Nagy Gatsbyhez hasonlították ezt a regényt.

Nem tudom, magamtól is észrevettem volna-e a párhuzamot (remélem, igen, mert a Nagy Gatsby eléggé a szívem csücske, és szégyen volna, ha nem tűnne fel, hogy valami más mennyire olyan, mint az), de így, hogy a gondolat már az agyamban volt, nem lehetett nem észrevenni a rengeteg hasonlóságot: a narrátor és a főhős viszonya épp olyan, mint a Gatsbyben; Willie Bodega álmai, nagyzolása, ízléstelensége, boldogtalan szerelme, extravagáns jótéteményei mind-mind Gatsbyt idézik; és természetesen mint Gatsby, a latin negyed kiismerhetetlen, titkos utakon járó jótevője is egy nő kedvéért tesz mindent – egy nő kedvéért, aki annak idején kénytelen volt egy gazdag férfihez menni, hiába szerette igazából az akkor még nincstelen Willie-t. És sok híres Gatsby-jelenet vagy -párbeszéd kb. egy az egyben megismétlődik ebben a könyvben, kicsit más kontextusban, néha kicsit más végeredménnyel. És ez rém érdekes.

Már csak azért is, mert a Gatsbyben többször szó esik a fehér-felsőbbrendűségről: néhány szereplő időnként igen nagyra van a saját fehér-gazdagságával és rongyrázó életvitelével, és ellenérzéseit fejezi ki a hasonló életvitelt folytató nem-fehérekkel szemben. Na, itt meg megtudjuk, hogy milyen az, amikor hispanók játszanak Gatsbyt és próbálják megvalósítani az amerikai álmot, ami – első- vagy másodgenerációs latin-amerikai bevándorlókról lévén szó – igazából még nekik is új.

És a Gatsby-párhuzamokat leszámítva is jó ez a regény – a szerző főleg a hangulatteremtésben jeleskedik, és az általa ideálmodott spanyol Harlem csodásan eleven, hangos, színes, veszélyes, izgató – olyasmi hangulata van, mint az Úgy szeretem így c. filmnek, amit úgy 20 éve láttam a tévében, és semmire sem emlékszem belőle, csak arra, hogy pont olyan volt, mint ez a regény. Film és regény is olyan, amit jó nézni, amiben jó benne lenni – jó a zajos élet közepébe kerülni.