Azt hiszem, túlontúl fiatalka lehettem még, amikor ezt a könyvet először olvastam, s emlékszem, akkor nehezen ment. Biztos azért, mert 15 évesen még nem volt sok dolgom se a feminizmussal, se a kéjvággyal, se a lapályossággal, se a családi élet nehézségeivel, se az erőszakkal, se a halállal, se a végzetességgel.

Ezek némelyikével azóta sem volt dolgom, más némelyikével meg igen, úgyhogy (vagy nem úgyhogy, hanem valami más okból?) most jóval könnyebben ment az olvasás. Persze nem tudom, Garp füstölgése a regények életrajzi elemeinek lényegtelen mivoltáról (lásd itt: http://moly.hu/idezetek/544740) csak a regények írására vonatkozik-e, vagy az olvasásukra is – lehet, hogy az életrajzi, személyes élményeken alapuló kapcsolódás-olvasás teljesen érdektelen. Mert hiszen nem úgy van az, hogy ha valami jó, azt akkor is észrevenni, ha amúgy nincs hozzá semmiféle kapcsolódási pont?

Ez csak félig volt költői kérdés; a válaszban nem vagyok biztos. Ezt az okfejtést éppenséggel nem irodalmi szövegekkel, hanem technikai szakszövegekkel kapcsolatban olvastam a minap: hogy a történeteket már korábbról ismert más történetek segítségével, azokra támaszkodva értjük meg. Vajon vonatkozik ez az irodalmi szövegekre is? Gondolom, igen. De azért azt is gondolom, hogy a jó cucc akkor is feltűnik, ha nincs mihez kapcsolni.

Azt hiszem, kezdek én is Garp hibájába esni (lásd itt: http://moly.hu/idezetek/543945), és a nagy tűnődés közepette elfeledkezek arról, hogy a könyvről írjak, de ha jobban meggondolom, akkor eddig is a könyvről írtam, mert a feminizmus, kéjvágy, erőszak, végzetesség, stb. – szóval, az egész világhoz-viszonyulás mellett nekem leginkább önmagáról-szólónak tűnik ez a könyv. Olyan – irodalmi-/meta-regénynek, aminek igen jelentős részét az teszi ki, hogy a szerző/narrátor/főszereplő azon agyal, vajon hogyan lehet írni (meg élni).

Nekem ez bejön, és Irving/Garp mindenféle stílusú betét-művei is tetszenek, mert szeretem látni, hogy írni és élni és emlékezni sokféleképpen lehet.

Azért a végén még ejtek pár szót a fordításról. Hát, azt nem élveztem. Bartos Tiborért nem rajongok túlzottan, és itt sincs miért rajonganom. Annyira modoros és cikornyás, és annyira hülye szavakat használ/talál ki. (Dobozkocsi! Mi az a dobozkocsi?? Ha rákeresek, a Google azt kérdi: úgy értetted, hogy „doboz kocsma”? Igen, azt hiszem, úgy értettem. Úgyhogy a Bartos Tibor-féle Úton-fordítást az elmémbe idézve bontok is egy konzervsört.)