Alexander Masters: Stuart: Egy élet visszanézve - Stuart: A Life Backwards
Alexander Masters egy hajléktalanokat segítő cambridge-i intézményben, a Wintercomfortban ismerkedett meg Stuart Shorterrel, a többszörösen börtönviselt, drogos, alkoholista, borderline személyiségzavaros, izomsorvadásban szenvedő, öncsonkításra és dühkitörésekre hajlamos, zavaros életű, korábban hajléktalan férfival. A cambridge-i szociális munkások különleges sikertörténetként könyvelték el Stuart esetét, mivel sikerült a férfit többé-kevésbé talpra állítaniuk: önkormányzati lakáshoz juttatták, ezzel megteremtették számára a nyugodt élet lehetőségét, ráadásul Stuart a drogokról is leszokott.
Alexander szeretett volna belelátni Stuart történetébe és kideríteni, hogy hol siklott ki a férfi élete, ezért elhatározta, hogy megírja Stuart életrajzát. A munka több évig tartott. Ez idő alatt Alexander számtalan interjút készített Stuarttal és a családjával, s közben össze is barátkozott a férfival: evett Stuart híres börtöncurryjéből, időnként pénzt kölcsönzött neki, elkísérte az éppen esedékes bírósági tárgyalására, illetve Stuart ötlete alapján megszervezett egy nagyszabású kampányt, amely a Wintercomfort igazságtalanul bebörtönzött vezetőinek kiszabadítására irányult.
A hosszadalmas közös munka eredményeként elkészült Stuart életrajza, ami azonban nem hagyományos életrajz, hanem a saját keletkezésének, valamint Alexander és Stuart kapcsolatának a története is: a szigorúan vett életrajzi részek közé folyton beékelődnek Stuart és Alexander életének jelen idejű eseményei, valamint olvashatunk a nehézségekről is, amelyekkel Alexander a könyv írása során szembesült.
A könyv elején Alexander elmondja, hogy az életrajz első verzióját Stuart rettentően unalmasnak találta, és azt javasolta neki, hogy inkább visszafelé haladva, krimiszerűen írja meg az eseményeket, hogy az olvasó végig azon izgulhasson, vajon mi történhetett Stuart gyerekkorában, aminek hatására beilleszkedni képtelen, zűrös és veszélyes felnőtt lett belőle. Alexander megfogadta a tanácsot, és szerintem jól tette: bár a végkifejlet (vagyis a kezdet) sejthető, én mégis mindig feszülten vártam, hogy mi derül ki a következő fejezetben, és reménykedtem, hogy hátha nem az derül ki, amire számítok.
Az idősíkok keverése és a többi irodalmi(as) megoldás ellenére viszont a szerző nem csinál romantikus regényhőst Stuartból. Őszintén, gyakran némi iróniával ír róla, nem próbálja szépíteni a tetteit és nem állítja be őt szerencsétlen, meg nem értett alaknak. És bár Stuart barátjának tekinti magát, azt sem titkolja, hogy időnként elege van a férfi kaotikus életviteléből, kiszámíthatatlanságából és állandó szövegeléséből, és bevallja, hogy azt tartaná a legjobb megoldásnak, ha bezárnák Stuartot valami biztonságos helyre, ahol se másban, se magában nem tudna több kárt tenni.
Egyébként igen érdekes, hogy maga Stuart áll ellen Alexander esetleges romanticizáló törekvéseinek. Mint mondtam, Alexander szeretné megtalálni azt az eseményt, amelynek hatására az élénk és vidám kicsi Stuartból az otthonról folyton elszökdöső, szipuzó kamasz, majd a drogos, tolvaj börtöntöltelék lett – s ezzel mintegy megmagyarázni, hogy Stuart számára nem volt más út. Ám hiába mondja Stuart, hogy az élete akkor változott meg végérvényesen, amikor felfedezte az erőszakot, rögtön hozzáteszi, hogy sok gyerekből, aki hozzá hasonló módon nőtt föl, mégis normális felnőtt lett. Így hiába gondolja Alexander (szerintem joggal), hogy egy olyan gyerekkor, mint Stuarté, egész életére tönkretehet valakit, Stuart nem hajlandó minden felelősséget mások nyakába varrni azért, hogy elrontotta az életét, nem dramatizálja túl a saját életét, s ez valóban különlegessé teszi őt.
Végül pár szó a magyar kiadásról. Mivel egy életrajzban tán nem a szöveg minősége a legfontosabb, ezért egy ideig próbáltam figyelmen kívül hagyni a fordítási és nyelvi hibákat, de ez lehetetlen volt: a fordítás zavaróan gyenge. Nemcsak néhány nem odaillő szóról, tükörfordításokról vagy hasonló apróságokról van szó: előfordulnak egyeztetési hibák is, a mondatok szórendje gyakran kusza, és az is megesik, hogy egy mondat első pillantásra egészen más jelentést sugall, mint amit valójában jelent (Ez utóbbira a legjobb és legijesztőbb példa a 23. fejezet utolsó mondata, de ezt szándékosan nem írom le, mert túl sokat elárul Stuart gyerekkoráról.) Ezek után szinte már fel sem tűnik, hogy a borítón a szerző neve három helyen is Alexandersként szerepel Alexander helyett.
Sajnálom, hogy az efféle hibák miatt a könyv igénytelen ponyvaregény benyomását kelti, holott a tartalmát tekintve igencsak távol áll az igénytelenségtől és a ponyvaregénységtől is.
