Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
ápr
13

Az első találkozásom Pynchonnel harmadéves egyetemista koromban történt, amikor az 1945 utáni amerikai irodalom szemináriumra el kellett olvasni egy novelláját: az Entropyt. Bár a mű legtöbb árnyalata és utalása valószínűleg az órai elemzés mellett is megfejtetlen maradt, rám elég nagy hatással volt az az írás: olyasmit olvastam akkor és olyan stílusban, amivel addig még sosem találkoztam, s talán akkor kezdődött a posztmodern nevű megfoghatatlan valami iránti, gyakran frusztrációval terhes, ám lankadatlan rajongásom.

S bár az egyetemen lett volna lehetőségem egy Pynchon-szeminárium látogatására (azt hiszem, az nem az a kurzus volt, amire fél óra alatt elfogytak a helyek), valamiért mégsem tettem, inkább megmaradtam Pynchon távoli csodálójának, és a mindenkori jövőbe helyeztem a további műveinek megismerését. A jövő most érkezett el, pontosabban egy-két hónapja, amikor a Libri sok-könyv-féláron akciójában szerepelt a 49-es tétel kiáltása is, én pedig azonmód megvettem a regényt. Azóta nézegettem sokszor, az első bekezdést vagy tízszer elolvastam, bele-belelapoztam, szagolgattam, de végül mindig valami könnyebbet választottam helyette. Aztán ahogy ez gyakran lenni szokott, a 49-es is akkor talált meg, amikor épp nyitott voltam rá: a múlt héten valamelyik este, már éjfél után a kíváncsiságom legyőzte a félelmemet, és belekezdtem. (Azt hiszem egyébként, hogy ez egy igazi éjszakai könyv.)
 
Mivel még csak április van, nem akarok olyan szavakkal dobálózni, hogy ez nálam az év regénye, de az biztos, hogy a legkülönlegesebb, legrejtelmesebb, legszórakoztatóbb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, és az is biztos, hogy ezúttal nem fogok újabb éveket várni, mire megint Pynchont veszek a kezembe. A rend kedvéért írok pár mondatot a történetről, hogy utána újult erővel lelkendezhessek tovább.
 
Tehát, a regény arról szól, hogy Oedipa Maas, átlagos kaliforniai háziasszony lesz a hagyatéki végrehajtója volt szeretőjének, Pierce Inveraritynek. Oedipa San Narcisóba, Pierce városába utazik, ahol a hagyatéki ügyek intézése közben egy rejtélyes, titokban működő társaság, a Trystero (vagy Tristero) nyomára bukkan. A Trystero valószínűleg egy underground postaszolgálat, amely évszázadokon és kontinenseken átívelve szolgált mindenfajta anarchisták vagy szimplán a hivatalos kommunikációs csatornákat nem szívesen használó emberek üzeneteinek kézbesítőjeként. Oedipának mániájává válik a Trystero, mindenáron szeretné kinyomozni a társaság eredetét és történetét, s a Trystero jelképét, az elnémított postakürtöt követve szerte Kaliforniában, a regény végén (eléggé leegyszerűsítve) arra következtetésre jut, hogy vagy tényleg egy nagyon nyugtalanító összeesküvésre derített fényt, vagy pedig megőrült.
 
Ami pedig a könyvről alkotott véleményemet illeti: nagyjából úgy tudom jellemezni a művet, hogy egyszerre iszonyatosan élvezetes, kaotikus, beteg humorú, paranoid, játékos, izgalmas, gyakran követhetetlen, meseszerű, ironikusan pornográf, szomorú és nyomasztó. Főleg a könyv első fele rettentően szórakoztató, pl. Metzger és Oedipa első estéjének leírása, amelyet az Echo Fogadójában töltenek, vagy éppen a Peter Pinguid Társaság névadójának története szerintem felülmúlhatatlan. Aztán ahogy haladunk előre (és veszünk el) a történetben, úgy válik egyre komorabbá és baljósabbá a regény, s a történet vége, amikor Oedipa a Trystero-rejtély kibogozásának küszöbén a saját paranoiájáról, Amerikáról, s az elidegenedésről mereng, már végtelenül szomorú és rezignált hangvételű.
 
Nem áltatom magam azzal, hogy akár a regény tizedét is sikerült most megértenem. Sokszor éreztem elveszve magam, folyton visszalapozgattam, hogy valahogy követni tudjam az eseményeket és az egyre messzebbre nyúló összeesküvés-elméleteket, de így is úgy érzem, hogy gyakran elvesztettem a fonalat. Ennek ellenére nem hagyott el a kedvem, inkább csak még kíváncsibb lettem Pynchonre, s úgy érzem, olyan világot nyitott meg ez a regény, ahova még sokszor vissza kell térnem (és vissza is fogok térni), hogy minden egyes alkalommal egy kicsit jobban feltérképezhessem, mert az elsőre meg nem értés miatti frusztrációt bőven ellensúlyozza az, hogy a könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy olyan irányba kényszerítem a gondolataimat, amerre nem könnyen mennek maguktól, s hogy jót tesz az a sok újszerűség, amit ez a regény nyújtani tud.
 
Kétségtelen, hogy a regény minden szavára figyelni kell, hiszen olyan bonyolult szerkezetű, kacskaringós szöveg ez, amelyben könnyű elveszni, s az olvasó nem engedheti meg magának, hogy figyelmetlenül olvasson, mert akkor tényleg minimális esélye van átlátni az összefüggéseket. A sok egyéb mellett ezért is különösen szerettem a 49-est olvasni: kénytelen voltam kicsit lelassítani magam miatta. Gyakran túl gyorsan, túl felszínesen olvasok, erre viszont koncentrálnom kellett, s ez jó volt. Érdekes, hogy hogyan tud egy ilyen játékos, szerteágazó, szabálytalan könyv fegyelmezett olvasásra késztetni.
 
A végére pedig idézek néhány gondolatot a szerző könyveinek wikijéről: a tapasztalt olvasók itt azt tanácsolják a kezdőknek, hogy Pynchon első olvasásakor egyszerűen csak hagyjuk magunk mögött a félelmeinket és az előítéleteinket, és élvezzük a könyvek nyújtotta különleges világot. Azt mondják, ha az ember rákap, akkor úgyis visszatér, s minden olvasással többet és mást ért majd meg. S azt is mondják, hogy nem kell feladni, ha elsőre értelmezhetetlen valamely (sok) részlet, hagyni kell a könyvet egy darabig, majd esetleg máskor visszatérni hozzá. Én meg úgy gondolom, hogy ezek a dolgok tényleg így vannak, és a nehézségek ellenére csak ajánlani tudom Pynchont.
 

A bejegyzés trackback címe:

http://e-konyv.blog.hu/api/trackback/id/tr921919142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

M_C 2010.04.14. 04:52:24

"a legkülönlegesebb, legrejtelmesebb, legszórakoztatóbb könyv, amit az utóbbi időben olvastam" - teljesen egyet tudok érteni. (Tök jó a bejegyzés.) MC

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.04.14. 06:55:30

@M_C: Köszi szépen! (Olvastam én is a te posztodat erről, az is nagyon jó volt, láttam, hogy eléggé hasonló a véleményünk.)

Cotta · http://koreainyelv.freeblog.hu 2010.04.14. 08:56:41

Én is szeretem ezt a regényt, de engem olykor maga alá gyűrt a görcsölés, hogy felfejtsem. Épp így állok, szorongásokkal telten, a Súlyszivárvány előtt, amit mintegy mámorban megvettem és azóta is félek tőle :).

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.04.14. 11:52:13

@Cotta: Én most vettem meg a Súlyszivárványt a 49-esen felbuzdulva, de nem vágok most rögtön bele, mert én is nagyon tartok tőle meg úgy érzem, kell valami könnyebb olvasmány előtte mindenképpen. És még elolvasom Pynchon novelláit is előbb. Nem akarom túladagolni magam. :)

M_C 2010.04.14. 14:32:07

Engem a Súlyszivárványtól valahogy eltántorított a banán/farok a borítón. Pedig azt hittem, nem vagyok prűd. De meglátom (a könyvet), kézbe veszem (a könyvet), és sosem sikerül a kosaramba tenni (a könyvet).

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.04.14. 16:20:01

@M_C: Szerintem is csúnya az a banán, de szerencsére csak a védőborítón van rajta, alatta a rendes fedél teljesen konszolidált fekete-sárga. Ne hagyd magad eltántorítani. :)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.05.19. 19:27:56

@entropic: Nahát, én is csatlakoznék ide: a 49-es nagyon tetszett, és egyáltalán nem zavart, hogy nem értettem mindent, jó hangulatot okozott, és magával ragadó. És egy rövid kezdés után letettem a Súlyszivárványt, kell hozzá nyugalom, megvárom a nyarat, amikor a fiaimat leadom egy kicsit.

toronyóra 2011.07.10. 22:03:01

Ahogy a napokban ígértem (Ouredniknél), belevágtam a Pynchonokba. Egyelőre csak egy-két apró megjegyzés: az Entrópiában van egy Sandor (Rojas) nevű "exmagyar", a 49. tétel első oldalán Bartók, aztán 1-2 oldallal később Erdélyi Konzulátus (bár egy kissé téves összefüggésben, hiszen sem a román, sem a magyar nem szláv nyelv). Szóval 25 oldalon belül 3 magyar vonatkozás (ha most mind eszembe jut, de van bennem egy olyan érzés, hogy valamit kifelejtettem).
Az Oedipa- Metzger est tényleg óriási, nem is tudom, hogy burleszk vagy paródia, nekem utána kicsit esett a könyv, vagyis le tudtam tenni, de kiváncsian folytatom.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.07.11. 12:43:57

@toronyóra: kedves Toronyóra, "kievóznád" esetleg?
evocatio.blog.hu (nézz körbe!)

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.07.11. 12:55:24

@toronyóra:

Köszönöm a kiegészítést, bevallom, nem foglalkoztam külön Pynchon magyar vonatkozásaival, engem inkább az ő amerikaisága érdekel. :)
Amúgy szerintem jó döntés volt, hogy a 49-essel kezdtél, mindenki azt állítja, hogy ez jó bevezető Pynchonhöz, és ez szerintem is így van.
Remélem, tetszeni fog végig.

toronyóra 2011.07.11. 22:20:49

@Pável:
Szia, Pável, szívesen "kievózom", ha sikerül. Ha nem, majd írok segítségért : ).

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.07.12. 08:10:55

@toronyóra:

Ha nem bánod, elküldöm a kommentezéshez is használt emailcímed Pávelnek, és akkor tud majd neked meghívót küldeni az Evo-blogra.