Iain Banks: A Darázsgyár - The Wasp Factory

Néhány hete, a State of the Art olvasása közben megjött a kedvem, hogy további Banks-könyveket olvassak el és/vagy újra, s bár akkor úgy terveztem, hogy a Játékmestert veszem elő megint, végül mégis a Darázsgyárhoz kaptam kedvet. Olvastam már egyszer, amikor megjelent magyarul, de úgy éreztem, nem árt egy kicsit felfrissíteni az emlékeimet.

A Darázsgyár a 16 éves, háromszoros gyilkos Frank történetét meséli el. Frank gyerekkorában szerencsétlen baleset áldozata lett: egy kutya leharapta a nemi szervét, emiatt a fiú állandó kisebbrendűségi érzésben szenved és kívülállónak érzi magát, amihez persze az is hozzájárul, hogy a világtól elzárva él apjával egy tengerparti skót falucska mellett fekvő szigeten, nem jár iskolába, sőt hivatalosan nem is létezik, mivel az apja valamiért elmulasztotta őt anyakönyveztetni.
 
Franknek van egy testvére is, Eric, aki zseniális orvos lehetett volna, ám egy szörnyű élmény hatására teljesen megzavarodott, eltanácsolták az egyetemről, majd a környék kutyáinak és gyerekeinek réme vált belőle, amíg elmegyógyintézetbe nem zárták. A regény kezdetén Frank és az apja hírt kapnak, hogy Eric megszökött és feltehetően hazafelé tart, s Eric vándorlása adja meg a történet keretét.
 
Míg Eric hazafelé igyekszik, Frank elbeszéléséből kibontakozik a család előtörténete, illetve részletekbe menően megismerjük a fiú három gyilkosságának sztoriját valamint a Darázsgyár és a köré fonódó mitológia mibenlétét. A regény végül meglepő fordulattal zárul, s az utolsó fejezetben új magyarázatot kap Frank gyerekkori balesete, s ennek következtében a fiú egész élete új irányt vesz: a történet vége voltaképpen Frank igazi életének a kezdete.
 
Furcsa volt másodjára is elolvasni a regényt, mert menet közben folyamatosan bevillantak az elfelejtettnek hitt részletek, így a történet sokat emlegetett meglepő, szadista, gyomorforgató, beteges részletei nem hatottak rám az újdonság sokkoló erejével. Igaz, egyébként is meglehetősen nehéz engem egy könyvvel sokkolni: nem emlékszem, hogy valaha is félbehagytam volna egy regényt csak azért, mert volt benne néhány undorító vagy borzongató jelenet, így hát Banks regényében sem a morbid részletek kötötték le a figyelmemet, már első olvasásra sem, másodjára meg főleg nem.
 
Most leginkább a regény humorát, stílusát és a rengeteg utalást élveztem, amelyek felett első olvasáskor valószínűleg könnyen átsiklottam, mert nem gondoltam, hogy fontos lehet. Most viszont már tudtam, hogy mi lesz a végkifejlet, ezért azt is tudtam, hogy mire érdemes figyelni, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok helyen utal a szerző a regény kulcsára, Frank nemiségére, pl. rögtön az első oldalon található egy szinte mellékes közbevetés, miszerint Frank önfeledten vakarja a lába közét.
 
Ami pedig a humort illeti, Frank és Eric telefonbeszélgetései szerintem nagyon viccesek, ahogy Frank némely kalandjának leírása is: például az a túlzásokban bővelkedő mód, ahogy a fiú elmeséli heves küzdelmét, amelyet a Nyulas Réten folytatott a rettenthetetlen óriásnyúllal, szerintem remek. Nem tudom, szándékos-e a hasonlóság, de Frank szadista lelkivilága, rituáléi és önkritikus, ironikus elbeszélésmódja engem a Zabhegyezőre és Holden Caulfieldre emlékeztettek.
 
Bár Bankstől nekem továbbra is a Játékmester a kedvencem, elég érdekes és jól megírt regénynek tartom a Darázsgyárat is, csak két dolgot sajnálok: az egyik, hogy szerintem a befejezés kicsit kidolgozatlan lett, az apa túlságosan könnyedén kiadja az eddig féltve őrzött titkait, Frank pedig túl könnyen elfogadja, hogy mostantól új élet vár rá, és visszamenőleg megmagyarázza, hogy a múltbéli tettei és a gyilkosságai hogyan és miért következtek a zavart identitásából.
 
A másik, amit sajnálok, pedig az, hogy a néhány beteges részlet és a könyv botrányos hírneve miatt sokan talán félnek elolvasni ezt a regényt, pedig egy olvasást mindenképpen megér.
 
 
Ők is írtak a könyvről: isolde; AnTalk; Natasha